Joy NowJoy Now

Ez történik most velünk, Joyosokkal

Még több bejegyzés mutatása

Csatlakozz hozzánk a viberen!
#Joy Facebook

Felbontották az eljegyzést, mégis együtt a sztárpár

Felbontották az eljegyzést, mégis együtt a sztárpár
Facebook
Viber
Twitter
Pinterest
Előfizetek
Emma Roberts és Even Peters kapcsolata még az ismerőseik szerint is igencsak extrém...

Emma és Even 2012-ben kezdtek el randizgatni, 2013 végén pedig el is jegyezték egymást. A közeli barátaik szerint sosem volt igazán csendesnek mondható a kettőjük közötti viszony, mindig rengeteget veszekedtek, ugyanakkor nagyon szeretik egymást. Idén júniusban odáig fajultak a dolgok, hogy fel is bontották az eljegyzést, majd mindketten megpróbáltak új párt találni maguknak. Úgy tűnik, ez nem sikerült, és mégsem tudnak egymás nélkül élni. Mostanság sokat mutatkoznak együtt, állítólag igyekeznek felmelegíteni a kapcsolatukat!

Szerintetek van értelme benne maradni egy viharos kapcsolatban?

Négy hónapja (szinte) kizárólag magam főzök – 18 dolog, amire rájöttem ezalatt

Életemben először elkezdtem minden nap főzni. Nevessetek, ha akartok, nekem ez nagy dolog.

Napi horoszkóp május 27.:a Bakok komoly elhatározásra jutnak, a Halak bátran vállalják a véleményüket

Mielőtt átadod magad a hétvégének, érdemes elolvasnod a napi horoszkópod, mert a csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek!

Fizess elő az Instyle magazinra egy évre most 70%-os kedvezménnyel!
Borító

Fizess elő a Joyra! 3 lapszám 1485 Ft helyett 999 Ft!

Csak 999 Ft

A kereséshez kezdj el gépelni!