Van, akiről 9 év után posztoltak először a szülei: híres emberek, akiknek a gyerekeiről ritkán hallunk

Axelle/gettyimages
Bíró Eszter

Szerencsére nem minden híresség törekszik arra, hogy a gyerekéből is influenszert vagy élő reklámfelületet csináljon.

Míg sok sztár esetében az a jól bevált recept, hogy tehetség ide vagy oda, a gyermeküket meg kell mutatni a reflektorfényben, addig mások kifejezetten óvják és távol tartják őket az ismertségtől és az ezzel járó nyűgtől. Persze a gyerekek, ha igazán akarják, így is utat törnek maguknak Hollywoodba.

Olvasd el ezt is!
Híres emberek, akiket másságukat felvállaló szülők neveltek fel

A most következő listán olyan sztárcsemeték szerepelnek, akiknek a szüleik igyekeztek igazi gyerekkort teremteni azzal, hogy nem posztoltak róluk olyan felvételeket a közösségi felületeken, amit felnőttként megbánhatnak. Nem kíséri őket kamerák hada, és csak ritka esetben sikerül őket lencsevégre kapni.

Lássuk, kik ők!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Híres emberek, akiknek a gyerekeiről ritkán hallunk