Promóciók
Híres emberek, akik traumatizálódtak saját filmjük forgatása közben

Ez is érdekelhet


Promóciók
Ezzel az életmóddal soha többé nem kell diétáznod

Promóciók
Ezekre a tápanyagokra van szüksége a kisiskolás gyerekeknek (X)


Promóciók
Csábító színek és csillámló metál: az őszi-téli cipőtrendek minden szívet meghódítanak
Korábban Christina Applegate egy művészeti fesztivál pódiumán bevallotta, hogy a Dead To Me című tévésorozat forgatása után terápiába kezdett járni.
Belegyalogoltam olyan problémákba, amikkel szembe kellett néznem. Katartikus élmény volt
– mondta az Egy rém rendes család tinisztárjaként híressé vált színésznő, aki amúgy ezt pozitív élményként értékelte, mármint hogy végre szembe tudott nézni velük. A Dead To Me egyébként két nő találkozásáról és szokatlan barátságáról szól. Az egyik (Applegate) fölöttébb furcsa hozzáállással gyászolja balesetben elhunyt férjét, a másik pedig (Linda Cardellini) ugyanabba a gyászcsoportba jár, mint ő, és valami nagyon bűzlik körülötte.
Mondanunk sem kell, hogy a filmtörténet számtalan esetet tart számon, amikor konkrétan a forgatás okozott nehezen gyógyuló lelki traumát a színészeknek. Volt köztük olyan, amit fizikai trauma váltott ki, volt, amit a bezártság vagy a különleges jelmez; előfordult, hogy a rendező vagy a producer lelki terrorja tett be a sztároknak; és persze százával tudunk konkrét szexuális zaklatásról is, amit az esetek túlnyomó részében ugyancsak nehezen lehet feldolgozni, ha egyáltalán.
A galériában összegyűjtöttünk néhány emblematikus esetet, amikor a színész nyolc napon túl gyógyuló lelki sérülést (esetleg azt is és mást is) szerzett egy forgatás során – nézzétek:
fotók: Pinterest
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
Melyik ránctalanító krémet ajánlják a szakértők?

Promóciók
Elhoztuk az ősz legtrendibb arcápolási rutinját, amitől garantáltan újjászületsz

Szépség
Te kitalálnád első szaglásra egy parfüm illatjegyeit? 3 egyszerű trükk, hogy igazi profi legyél a témában

Promóciók
Ezzel az életmóddal soha többé nem kell diétáznod

Promóciók
Ezekre a tápanyagokra van szüksége a kisiskolás gyerekeknek (X)
Fenntarthatóság, zero waste - De valóban megvalósítható az etikus vásárlás?
Régóta érik a divatipar reformja, mivel a tömeggyártás miatt az olajszektor után ez a második legszennyezőbb iparág az egész világon.
Harry herceget figyelmeztették: vagy leáll EZZEL a dologgal, vagy nagy baj lesz!
Úgy tűnik, hogy többé nem teheti azt, amit ő akar...
Tóth Gabi üzent a követőinek: küzdelem most az élete
Tóth Gabi továbbra is az Instagramot használja üzenőfalként.
Palvin Barbi bebizonyította, hogy még egy bizarrul szokatlan ruhában is képes mindenkit túlragyogni
Ha a vörös szőnyegre lép, senkinek nincs semmi esélye vele szemben!
Jennifer Lopez egyszerűen tökéletesen néz ki legújabb ruhájában, ami az év egyik legnagyobb trendjét is megidézi
JLo nem tud hibázni, ha öltözködésről van szó.
4 csillagjegy, akire pénzeső hullik a következő időszakban
Nem is lehetnének szebbek a következő hetek/hónapok néhány horoszkóp számára.