JoyTV
Híres emberek, akik a vörös szőnyeget politikai karrierre cserélték



Promóciók
Szívmelengető sztorik a legnagyobb mínuszok ellen

Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása

Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!

Promóciók
Természetadta kincsek nyomában

Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!
Egyes hírességeknek már pedig ez sem volt elég, ezért úgy döntöttek ideje pályát módosítani, hogy a nevüket végérvényesen bevéssék a történelembe az idők végezetéig. Bár Jlo vagy éppen Justin Timberlake esetében ez mindössze annyiból állt, hogy az énekesi karrierjük mellett a színészettel is megpróbálkoztak, addig mások inkább a politikai életben akartak szerencsét próbálni kisebb-nagyobb sikerekkel, néhány esetben pedig kudarccal.
A következő válogatásban olyan sztárokat gyűjtöttünk össze, akik különböző indíttatásból ugyan, de mind megpróbálkoztak a lehetetlennel, hiszen a politikai életnek sok-sok buktatója van, amellyel egy életre el tudja magát vágni egy ember. Akadtak köztük ügyesebbek és akadtak olyan is, akik egy egész világ előtt égették le magukat és szereztek több ezer gyűlölködőt.
Ha kíváncsi vagy, mely hírességek léptek politikai pályára, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?

JoyTV
Carrie Bradshaw vs. Bridget Jones - melyik ikonikus karácsonyi outfitet sikerült jobban lekoppintanunk?

Promóciók
Szeretnél 150 ezer Ft támogatást a fogászati kiadásaidhoz? Itt a megoldás!

Életmód
5 dolog, amitől garantáltan tökéletes lehet az idei karácsony

Promóciók
Szívmelengető sztorik a legnagyobb mínuszok ellen

Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása

Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!

Promóciók
Természetadta kincsek nyomában

Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!
Hogyan szedd a D-vitamint, hogy valóban hasson? Amire mindenképpen ügyelj!
Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!
Katalin hercegné zseniális módon másolta le Diana hercegnét: akár ikrek is lehetnének!
Vilmos herceg felesége mindig meg tud minket lepni.
Személyiségteszt: A választásod rengeteg mindent elárul rólad!
Ebből a könnyen elvégezhető, szuper gyors személyiségtesztből sok mindent megtudhatsz magadról!
7 étel, amit TILOS újra melegíteni a mikróban: nagyon káros az egészségre!
Jobb, ha kiragasztod a tiltólistánkat a konyhádban, mert ha bizonyos ételeket vagy italokat mikróba teszel, az árthat az egészségednek és akár fel is robbanhatnak.
Zsírégető testtekercselés házilag: a szakértő szerint centiket faraghatsz vele!
Figyelem, a testtekercselés önmagában nem képes csodákra, de az egészséges étrendet és az edzést szuperül kiegészítheti és felgyorsíthatja az alakformálást.
Napi horoszkóp december 9.: a Kosok fontos elhatározásra jutnak, az Ikrek napját váratlan események befolyásolják
A csillagok a hétvége első napjára is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!