Híres emberek, akik még a középiskolát sem fejezték be - Szerintük nem a papír a lényeg

Axelle, Rodin Eckenroth/Getty Images
Kamilla

Vannak, akik nem is szenvedtek hátrányt belőle, de azért az iskolázottság néha hiányzik a személyiségformálásban.

Lehetne vitatkozni, hogy az oktatás mindig egyenlő-e a műveltséggel és a tudással, de tény, hogy bizonyos alap dolgokat muszáj az embernek megtanulnia. És az is igaz, hogy ha nem is fogunk életünk egyetlen napján sem hatványozni, a matematika remek torna az agynak, és más képességekre is szert tehetünk vele.

Olvasd el ezt is!
Nem Will Smith az egyetlen: híres emberek, akiket kizárt az Akadémia

Persze, azoknak a hírességeknek, akikben már ideje korán ott szunnyadt a tehetség, van mentségük arra, hogy abbahagyták a sulit, és helyette a millió dolláros karriert választották. Tanulni pedig mindig lehet, egy életen át, sőt talán kell is. Sosem késő olyan dolgokba energiát tenni, amit szeretnénk elsajátítani, hiszen nem minden celebkarrier végződik anyagi biztonsággal és sírig tartó turnékkal.

Lássuk, kik azok, akik felhagytak a sulival!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Sztárok, akik még a középiskolát sem fejezték be