Ezt gondolta Diana hercegnő Károly hercegről az első találkozásuk során

Getty Images
Kerekes Vivien

Diana hercegnő házasságának bizonyos részeivel biztosan te is képben vagy, de azt talán még te sem tudtad, mit gondolt, amikor először találkozott Károly herceggel.

Diana hercegnő és Károly herceg házasságáról a mai napig gyakran beszélnek, sőt, bár már évtizedek teltek el az esküvőjük óta, még mindig derülnek ki új részletek kettejükről. Például egy korábbi cikkünkben mi is megírtuk, mi volt az az öt szó, amiből Diana hercegnő ráébredt arra, hogy házasságuknak hamarosan vége lesz.

Olvasd el ezt is!
Öt szóból jött rá Diana hercegnő, hogy házassága nem fog működni

Pedig valójában a kezdetek során még egészen máshogy festett a kapcsolatuk. Diana és Károly 1977-ben találkoztak először, a Spencer család otthonában, miután a herceg meglátogatta őket egy vadászat után. Diana még csak 16 éves volt, de erőteljes hatással volt rá ez az esemény; olyannyira, hogy akkoriban barátnőinek azt hajtogatta, egy nap majd hozzá fog menni Károly herceghez. Mindezt úgy, hogy akkor még nem történt közöttük semmi, ami akár egy kisebb románcra is utalt volna. Persze Diana hercegnő barátai is megkérdezték tőle, miért olyan biztos abban, hogy Károly herceghez szeretne hozzámenni, amire ő csak ennyit válaszolt:

Ő a bolygón az egyetlen olyan férfi, aki utána nem válhatna el tőlem.

-

Később egyébként Diana hercegnő azt is elárulta, mi volt a legelső gondolata, amikor meglátta az akkor 29 éves Károly herceget. "Istenem, milyen szomorú ember" - írta könyvében Tina Brown, aki feldolgozta a hercegnő életét a későbbiekben. Ezek után viszont évek teltek el, mire újra találkoztak, a jövőbeli hercegnő ugyanis akkor már 18 és fél éves volt.

forrás: Getty Images

Megkértek arra, hogy maradjak néhány barátomnál Sussexben, és akkor mondták, hogy 'Oh, a wales-i herceg is ott lesz', én pedig arra gondoltam, hogy ezer éve nem láttam őt. Épp akkor szakított a barátnőjével, és az egyik közeli barátja, Mountbatten meghalt. Úgy voltam vele, hogy jó lenne őt látni. Nem voltam lenyűgözve anno miatta. Ott ültem, és akkor ez az ember besétált, és azt gondoltam, na, most viszont igazán lenyűgözött. Más voltam én is.

- mesélte Diana egy hangfelvételen.

Ezek után egész este udvarolt neki Károly herceg, majd a többit talán már te is tudod: mindössze 12-szer találkoztak, mielőtt Károly eljegyezte Dianát, és ezek után rövid időn belül egybekeltek, noha mindkettejüknek voltak kételyeik. Károly még mindig exét, Kamillát szerette, Diana pedig érezte, hogy nem őszinte a kapcsolatuk.

Volt ez a rettenetes interjúnk aznap, amikor bejelentettük az eljegyzésünket. És akkor az a nevetséges férfi feltette a kérdést, 'Szerelmesek vagytok?', én pedig azt gondoltam magamban, hogy milyen kemény kérdés ez. Szóval közöltem, hogy 'Igen, természetesen, azok vagyunk', mire Károly megfordult, és annyit mondott, 'Akármit is jelentsen a szerelem'. És ez teljesen ledöbbentett. Azt gondoltam, ez nagyon furcsa válasz volt. Teljesen lesokkolt.

-

Ezt a jelenetet videóban is megörökítették: 7:40-nél láthatod azt, amikor ez a kérdés felmerül, és Károly herceg válaszát is.

Ennek ellenére mégis egybekeltek, mert az esküvőt lemondani hatalmas botrány lett volna. Diana hercegnő pedig innentől kezdve rengeteg változtatást eszközölt a királyi családban, és bár imádta gyerekeit, házasságának jelentős részében nem volt boldog.

Olvasd el ezt is!
Meghatóan emlékezett Diana hercegnőre Meghan hercegné

Például ezeket a szabályokat is megszegte Diana!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Szabályok, amiket Diana hercegné és Meghan Markle is megszegtek