Ami egy párkapcsolatban Svédországban szexuális erőszak, az Magyarországon a nő kötelessége

F. Lassú Zsuzsa

A gép, amihez nem adtak használati utasítást

Képzeld el, hogy találunk egy gépet, ami meglehetősen bonyolult, viszont rendkívül hasznos, mondhatni életfontosságú. Annyit se mondanak róla, hogy tessék, itt van. Csak úgy felfedezzük, hogy van nekünk ilyen, és elkezdjük gyanítani, majd meg is bizonyosodunk róla, hogy mindenki másnak is van ilyen, csak nem teljesen ugyanolyan. Nem kaptunk hozzá leírást és nincs betanítás sem, hogy hogyan működtessük, tartsuk karban, hogyan vigyázzunk rá vagy javítsuk meg, ha nem jól működik. Egyáltalán azt sem mondják el, hogy mit jelent, ha jól működik, és mik lehetnek a hibái. Mindenre magunktól kell rájönnünk. Hát elkezdünk kísérletezni a gépünkkel, de csak titokban, mert úgy tűnik, hogy mások is így csinálják. Kiderül, hogy mások gépével a mi gépünk valamiképpen összeilleszthető, és kettő (vagy akár több) együtt is tud működni. De hogyan? Az iskolában vagy otthon semmit nem mondanak erről a gépről, és ha valaki szóba hozza, akkor még büntetést is kap érte. Találunk titkos dokumentumokat róla, de gyanítjuk, hogy azok sem a hivatalos használati utasítás részei, mert valahogy nekünk nem úgy működik a gépünk, mint ezeken a dokumentációkon. Valahogy azért csak elvagyunk a gépünkkel, de amikor életünkben először elolvassuk a használati utasítást (mert kiderül, hogy más nyelveken van ilyen, csak nekünk nincs), akkor egymás után csapkodunk a homlokunkra: Hát persze! Hogy ezt miért nem tudtam hamarabb!

Olvasd el ezt is!
Tapaszoktól az intimitás koordinátorig: 6 kínos igazság a hollywoodi szexjelenetekről

Bizonyára rájöttél, hogy ez a titkos gép, amelyről mélyen hallgatnak a szüleink és a tanáraink: a nemiszervünk, annak minden alkatrészével. Olyannyira titkos, hogy magyarul nincs is egy olyan frappáns (nem orvosi) szó, ami egyben leírná ezeket a csodálatos, izgalmas és valóban meglehetősen bonyolult szerveket. A nemiszerveink (beleértve nőknél a punci kis- és nagyajkát, a csiklót a maga teljességében, a hüvelyt és a szaporító szervekhez tartozó méhet, petefészkeket) a legritkább esetben tárgyai az iskolai oktatásnak. És ha véletlenül mégis érintik a témát, akkor főleg csak biológiai oldalról, a szaporodás szempontjából. Mintha ez a masina csak erre lenne jó. És az, hogy a test, a nemiség és a szex nem tárgya a nevelésnek sem otthon, sem az iskolában egyszerre oka és következménye a nemek közötti hatalmi hierarchiának, a férfiak és nők (és egyéb nem bináris emberek) közötti egyenlőtlen viszonyoknak.

Egymást erősítő okok és következmények

A történelmi források szerint a magyar társadalom a kereszténység elterjedése után lett ilyen prűd és tabusító a nemiséggel kapcsolatban, azonban a korai magyarok sem valószínű, hogy beszéltek a szexről, inkább csak sokkal szabadabban művelték, mint utódaik. És sok száz korlátozó és tiltó év után hiába ért el hozzánk is az 1960-as években indult szexuális forradalom, sokkal lassabban és kevésbé átfogóan hatott a társadalomra, mint nyugaton, vagy a szexuálisan leginkább felszabadult északon. Ennek sok egymással összefüggő történelmi, társadalmi oka van, de sokkal fontosabbak a következményei.

forrás: Photo by Taras Chernus on Unsplash

Talán meglepő, de a szexuális felvilágosultsággal és szabadsággal szorosan összefügg a nemek egyenjogúságának kérdése. Azokban az országokban, ahol a nemek között kisebb a bérszakadék, férfiak és nők kiegyensúlyozottabban osztoznak a családon belüli és kívüli szerepeken és feladatokon. Ahol több nő vesz részt vezető pozíciókban, azokban az országokban létezik átfogó nemi nevelés, nyíltabb a kommunikáció a szexről és a testről, kevesebb a szexuális abúzus, a tinédzser terhesség és a szexuális úton terjedő betegség a fiatalok körében. Talán nem kell mondanom, hogy ezek főleg a skandináv országok. Európában mi a skála másik végén vagyunk, és ezt a saját bőrünkön érezzük. Hogy miben? Például abban, hogy az európai átlaghoz viszonyítva hazánkban sokkal magasabb a tiniterhességek aránya, és bár ez a szám csökkenőben van, 2019-ben még mindig 1820 fő 18 éven aluli lány szült, akik közül 58-an 14 évesek vagy fiatalabbak voltak! Kislányok, akik anyák lettek!

Vegyünk egy másik fontos és brutális számot!

A nemek közötti egyenlőtlenség legerősebb jelzése a nők elleni családon belüli, partner által elkövetett erőszak aránya a társadalomban. Ebben is Európa élmezőnyébe tartozunk annak ellenére, hogy más (pl. az északi) országokhoz viszonyítva nálunk sokkal nagyobb ezeknek az eseteknek az elhallgatása, felderítetlensége, az úgynevezett látencia. És ehhez hozzájön a kulturális különbség is – ami egy párkapcsolatban Svédországban egyértelműen szexuális erőszak, az nálunk a nő kötelessége.

Ennél még sokkal nagyobb a felderítetlensége és tabusítása a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális erőszaknak, amelynek szintén nagyobb arányban lányok az áldozatai. Ha nem beszélünk róla, akkor nem létezik – így kezeli a társadalom, a politika és sokszor maguk az érintettek is a szexuális erőszakot. Pedig a szexuális abúzussal szembeni legjobb védekezés, ha ismerjük a működését, a kockázati tényezőket és megpróbáljuk azt megelőzni. Ez olyannyira nem működik nálunk, hogy a legutóbbi Eurobarometer felmérés szerint Magyarországon, Európában másodikként a legerősebb az elfogadottsága a nemi erőszaknak „bizonyos esetekben”, ami azt jelenti, hogy a megkérdezettek 47% szerint van olyan körülmény, amikor valakivel annak beleegyezése nélkül lehet szexuális aktivitást végezni!

És akkor még nem beszéltünk a szexuális egyenjogúság pszichológiai és egészségügyi tényezőiről, például a szexuális jóllét és elégedettség mértékéről. Vajon azonos esélyeink vannak a szexuális kiteljesedésre és jóllétre, ha a társadalmunk a nőket alacsonyabb rendűnek tartja, ha szexuális jogaiban inkább korlátozza és nem védi? És ha a társadalom intézményeire ennyire nem számíthatunk, akkor mire támaszkodhatunk? Például a jól megválasztott, megbízható információkra.

forrás: Photo by Simone Secci on Unsplash

A tudás hatalom

A sötétség kiszolgáltatottá tesz. Az információkhoz való hozzájutás korlátozása, vagy a hamis információkkal való manipulálás a hatalommal való visszaélés eszköze. Azok a politikai rendszerek, amelyek a nőket és a gyerekeket jogaikban korlátozzák, még ha szólamaikban a védelemre hivatkoznak is, elnyomó rendszerek, amelyek célja a testen keresztüli hatalomgyakorlás. A test (és főleg a női test) mindig is a politikai hatalomgyakorlás színtere volt, és sajnos újra erősödik ez a jelenség. Hol nagyon látványos és direkt az uralkodás (mint az abortuszhoz való jog, vagy a szexuális nevelés korlátozása, a nem- és névváltás ellehetetlenítése), hol indirekt (mint az intim higiéniai termékek árképzése, vagy az egészségügyi ellátás szexizmusa, heteroszexizmusa és transz-vaksága), és vannak egészen rejtett hatalmi eszközök is, amelyek a nemileg megosztott és így uralható társadalmi status-quo-t hivatottak fenntartani (ilyenek a jóindulatú szexizmust tükröző udvariassági szokások, amelyekkel kapcsolatban még a legtöbb nő is elfogadó). Mindezek arra szolgálnak, hogy manipulálható és kezelhető tömeggé váljunk, akiket így a hatalom a saját céljaira használhat – elsősorban további hatalomszerzésre, azaz szavazatokra. Egyetlen módon tudjuk keresztül húzni számításaikat, ha kritikusan gondolkodunk.

A megfelelő tudás, a megalapozott ismeretek számos módon védenek. Egyrészt úgy, mint a páncél – tudással felvértezve lepattan rólunk a butaság, kevésbé találnak be a bántó szavak. Védőoltásként működve immunisak leszünk az ostobaságra, hiába látjuk nap mint nap a rosszindulatú propaganda üzeneteket, ha képben vagyunk a tényeket illetően, nem tudnak bennünket megfertőzni. A tudás másrészt kard is, amellyel kiállhatunk magunkért és másokért, akiket a nemük, szexuális önkifejezésük, ízlésük vagy orientációjuk miatt bántanak. A nemiséggel és szexualitással kapcsolatos tudásunk megvédhet a szexuális kiszolgáltatottság enyhébb vagy súlyosabb formáitól. Ismerve testünket, felismerve és elfogadva vágyainkat, kifejezve szükségleteinket, védve határainkat tudunk biztonságban nyitni a másik felé – ha akarunk. És ha nem akarunk, az is a saját döntésünk. De ennek elfogadásához is kell a tudás.

Szexuális nevelés születéstől kezdve

A szexuális edukáció nem azonos a serdülőkkel való egyszeri beszélgetéssel a szex veszélyeiről. A WHO Europe szexuális nevelési irányelvei alapján „a szexuális nevelés a nemiség kognitív, emocionális, szociális, interaktív és testi vonatkozásainak megtanulását jelenti. Ez a kisgyermekkorban kezdődik és folytatódik az ifjúkor és felnőttkor során is. Célja a gyermekek és fiatalok szexuális fejlődésének elősegítése és védelme. Fokozatosan elsajátíttatja a gyermekekkel és fiatalokkal azokat az ismereteket, készségeket és értékeket, amelyek révén megértik és élvezik saját nemiségüket, biztonságos és kielégítő kapcsolatokat létesítenek, s felelősséget vállalnak a saját és mások szexuális egészségéért és jóllétéért. Képessé teszi őket olyan döntésekre, amelyek javítják életük minőségét és elősegítik egy jóindulatú és igazságos társadalom építését.”

Mindez tehát egy élethosszig tartó tanulási folyamat, amelyben a szülők és nevelők mellett a kortársak vagy a média is részt vesz. Minél kisebbek vagyunk, annál inkább a család és főleg a szüleink, akik nevelnek bennünket. De ahogyan bekerülünk a szexről leginkább hallgató nevelési intézményekbe, úgy nyílik ki az interakciók köre és kezdenek egyre erősebben hatni ránk a kortársak és a mindent átható média. Ha nem tervezetten és szervezetten, akkor majd spontán és ellenőrizetlenül fog áramlani az információ a szexről, a nemiségről, a kapcsolatokról. Ez történik most már az interneten keresztül is, ahol a felszínes, torz vagy hamis információ sokszor elfedi a hiteles és pontos ismereteket. Te képes vagy válogatni?

Segítünk! Szexuálpszichológusként arra kértek fel, hogy megszerzett tudásommal és szakmai kapcsolataimmal segítsek a fiatal nőknek ebben a szexuális edukációs folyamatban. Itt vagyok és a Magyar Szexuálpszichológusok Egyesülete szakembereivel arra készülök, hogy körüljárjuk a test-lélek-szex témaköreit. Kezdjük legközelebb a testtel, hogy megvizsgáljuk a titkos rést, a puncit!

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Tavaszi szexpózok, amelyek felvirágoztatják szexuális életed