10 ok, amiért teljesen normális dolog sírni szeretkezés után
Ha valaha elbőgted magad szex után, tudnod kell, hogy egyáltalán nem ciki és hogy nem vagy egyedül.
A szex utáni könnyek lehetnek a boldogság, a megkönnyebbülés és egyfajta melankólia könnyei is. Ha sírva fakadsz szex után, az lehet tisztán testi reakció is.
Posztkoitális diszfória (PCD) vagy posztkoitális szomorúság (PCT) – ezek a szakkifejezések jelölik azt az állapotot, amikor szex után szomorúak, akár idegesek vagyunk, akkor is, ha kölcsönösségen alapuló, mindkét fél számára kielégítő volt az együttlét. Mi több, a PCT-nek nem előfeltétele az orgazmus. Bárkivel megtörténhet kortól, nemtől vagy szexuális orientációtól függetlenül.
Sajnos keveset tudunk a jelenségről és nehéz megmondani, hányan tapasztalják ezt. Egy 2015-ös felmérésből az derül ki, hogy igen gyakori a PCT. Egy másik felmérésben a férfiak 41 százaléka tapasztalta meg a PCT-t, és 4 százalékuk azt mondta, hogy rendszeresen előfordul.
Most összegyűjtöttük, milyen helyzetek vezethetnek ahhoz, hogy valaki sírjon szex után és mit érdemes tenni, ha veled vagy a partnereddel is megtörténik.
(A galéria alatt pedig kiderül, mi a teendő, ha valamelyikőtök sírva fakad az ágyban.)
10 ok, amiért teljesen normális dolog sírni szex után
Oké, de mit tegyél, ha sírsz szex közben vagy után?
Ha fizikai fájdalom vagy kényelmetlenség váltja ki – fordulj orvoshoz. Valószínű, hogy a sírást kiváltó probléma gyógyítható.
Ha más oka van, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
- Csak néhány könnycsepp volt vagy „igazi” sírás?
- Fizikai vagy érzelmi dolog válhatta ki?
- Mire gondoltam, amikor elkezdődött? Kellemes vagy felzaklató gondolataim voltak?
- Esetleg egy erőszakos eseményre vagy kapcsolatra asszociáltam?
- A sírás megszabadított a feszültségtől vagy csak növelte azt?
Könnyen lehet, hogy párkapcsolati probléma áll az érzelmi túltelítettség hátterében. Akárhogy is van, muszáj beszélnetek a szexről. Tisztázni, hogy kinek mi jó, mi nem. Semmiképp sem szabad kritizálni a partnert közben. Ha ez a folyamat segít a felszínre hozni megoldatlan érzelmi együttállásokat, akkor már volt haszna a kínos helyzetnek, amikor kitört belőled a sírás szex közben.
Mit tegyél, ha a partnered sír?
- Kérdezd meg, hogy miért, de a kérdésedben ne legyen lekicsinylés vagy vádló hangütés.
- Vigasztald meg, de ha egyedüllétre van szüksége, azt is tartsd tiszteletben.
- Hozd fel később, amikor már megnyugodott. Hallgasd végig nyugodtan. Ha nem akar beszélni róla, ne erőltesd.
- Kérdezd meg, hogyan segíthesz.
- Legyél mellette.
healthline.com