Sose akartam szerető lenni, mégis megtörtént
Miért játszik az ember szeretősdit? Unalomból? Elhanyagoltságból? Kaland- vagy bizonyítási vágyból? Rózsa még nem jött rá. Egyszer csak belecsúszott, mint Pilátus a krédóba. Az Éva Magazin cikke.
Tíz éve vagyok házas. A férjemmel egy házibulin jöttünk össze: megtetszettünk egymásnak, de alig néhány randi után már el is utazott külföldre dolgozni. Minden héten vágyakozó leveleket küldött, a hangvétel az idővel és a távolsággal egyre mélyebb lett, és átitatta a szerelem. Négy hónap után váratlanul hazajött. Én már múló szomorúsággal gondoltam rá, ezért nagyon meglepett, amikor letérdelt előttem, bevallotta, hogy minden magányos percében rám gondolt, és átnyújtott egy eljegyzési gyűrűt.
Annyira romantikusnak találtam ezt a gesztust, hogy igent mondtam. Arra azonban nem számítottam, hogy bár itthon marad, a munkamániája örök. Sokáig mégsem zavart igazán. Fiatal voltam, bulizni jártam, nélküle is remekül elfoglaltam magam. Amikor megszületett Gyöngyi, a gyerek kötötte le minden időmet. Gyöngyi nyugodt, békés baba volt és kisgyerekként sem hisztizett. Az apjával remekül elhancúrozott a hétvégéken, azt pedig az elejétől fogva megszokta, hogy hétköznap szinte csak az anyukájával van, mert apa este nyolc előtt ritkán érkezik haza.
Voltak barátnőim, akik bár tisztességesnek látszó házasságban éltek, kavartak a jógatanárral, a snájdig kollégával, az apukával a parkból. Eszük ágában sem volt kilépni biztos kapcsolatukból, azt mondták, mindez csak unaloműzés. A lelkem mélyén megvetettem őket. Katolikus családban nevelkedtem, ahol a házastársi hűség komoly értéknek számított. A férjem előtt csak egyetlen kapcsolatom volt, és biztos voltam benne: ha úgy érezném valaha, hogy mégse működnek a dolgok köztünk, megmondanám a szemébe egyenesen, sose tudnám becsapni, megcsalni.
Olvasd tovább a történetet az evamagazin.hu oldalra kattintva!
ÉVA Magazin