5 megdöbbentő tény a Szerelmünk lapjai című filmről, amit nem akarsz majd elhinni

RTL Sajtóklub
Dóri

A Rachel McAdams és Ryan Gosling főszereplésével készült film immár húszéves, de továbbra is akadnak olyan kulisszatitkai, amik meglepnek minket!

Szinte hihetetlen, de húsz évvel ezelőtt, 2004-ben debütált a moziban a világ egyik legnépszerűbb romantikus filmje, a Szerelmünk lapjai. Bár Nicholas Sparks regényének adaptációja eléggé megosztja a kritikusokat, a nézők máig imádják azt, ráadásul a keserédes szerelmi történet Rachel McAdams és Ryan Gosling karrierjét is alaposan beindította. Pedig képzeld, eredetileg nem is nekik szánták a főszerepeket! Noah karaktere kapcsán többek között George Clooney, Hayden Christensen és Tom Cruise neve is felmerült.

Allie esetében pedig még hosszabb volt a potenciális jelöltek listája, amire például Jessica Biel, Kate Beckinsale, Reese Witherspoon és Jennifer Lawrence is szóba jött. Ma már persze el sem tudnánk őket képzelni a filmben, hiszen Rachel és Ryan tette azt ikonikussá: viszont hiába könnyeztük már végig ezerszer Allie és Noah sztoriját, azért az adaptáció kulisszatitkai még mindig tartogatnak számunkra meglepetéseket. Ezek közül gyűjtöttük össze a legizgalmasabbakat!

5 megdöbbentő tény a Szerelmünk lapjai című filmről, amit nem akarsz majd elhinni

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 megdöbbentő tény a Szerelmünk lapjai című filmről, amit nem akarsz majd elhinni