Őszinte vallomás! Lelki terrorban éltem, ám ezt sokáig észre sem vettem

Eldöntöttem, hogy nem számítanak a kapcsolatunk negatívumai - pontosan emiatt. Amikor 1 év járás után megkérte a kezem, majd’ kiugrottam a bőrömből. Végre találtam valakit, aki hajlandó velem leélni az életét. Végre valakivel együtt építhetem fel a jövőm.

Hat hónapnyi jegyesség után a kezdeti rózsaszín köd felszállt, minden összetört. A vőlegényem úgy döntött, mégsem szeretne elvenni. Szörnyen éreztem magam. A családom és barátaim véleményén viszont nagyon meglepődtem. Az egyik barátnőm könnyekben tört ki. A másik azt mondta, büszke rám. A családom pedig hibásnak érezte magát abban, hogy idáig fajultak a dolgok.

Ez volt a legrosszabb dolog, ami valaha történt velem. Aztán a szeretteim szépen sorban elkezdték mondogatni, bárcsak korábban közbeléptek volna. Amikor a vőlegényem nyilvános helyeken üvöltözött velem. Minél többen mondták ezt, annál inkább realizálódott bennem, hogy lelki terrorban éltem és nem ismertem be magamnak, hogy ez így van.

A kezdetektől voltak problémáink, de úgy döntöttem, nem figyelek rájuk. Kis apróságokat vágott a fejemhez, néha kiabált velem, de engem ez akkor nem zavart. Addig nem is fordult rosszabbra, amíg össze nem költöztünk.

A barátaim csak azt tudták, milyen rendes, amikor átjöttek, de arról halvány fogalmuk sem volt, mi történik a zárt ajtók mögött.

Az első emlékem a lelki bántalmazásról az összeköltözés utáni 1-2 héttel történt. A házunk aljában lévő helyre mentünk, amikor észrevettem, hogy Snapchaten egy Kate Upton álnevű lánytól kap képeket. Megemlítettem neki már korábban is, hogy ez engem kellemetlenül érint, de amikor ezen az estén szóvátettem, kikelt magából.

Felrohant a lakásba, én egyből mentem utána. Azt mondta, hogy nevetséges, amit csinálok, féltékenykedek. Én persze borzasztóan éreztem magam utána.

Ezek után kaptam egy pánikrohamot és a folyosón feküdtem összekucordova. Ahelyett, hogy abbahagyta volna az üvöltözést, egyre hangosabb lett. A fejemhez vágta, hogy szánalmas vagyok és megjátszom a pánikrohamot. Miután befejezte, elsétált. 20 percig egymáshoz sem szóltunk, aztán lefeküdtünk aludni. Reggel bocsánatot kért, de hozzátette, hogy le kell csillapítanom magam. A végén tehát én kértem bocsánatot az előző estéért.

Nem csak egyszer fordult elő, rengeteg hasonló vitánk volt. A vége mindig az lett, hogy hatalmas bűntudatom lett. Hogyan is merem megkérdőjelezni, hiszen megkérte a kezem? Hogyan tehettem ezt vele? Annyira utáltam magam amiatt, hogy nem bízom benne. Azt mondogattam magamnak, hogy ez csak a szorongásom miatt van.

De nem csak a kiabálással volt gond. Az exvőlegényem kritizált, megalázott, folyamatosan azt éreztette velem, hogy alacsonyabb rendű vagyok nála. Ha nem tetszett neki amit viselek, rögtön a tudtomra adta. Azt mondta, hogy nem vagyok vicces, nem is érti, miért nevetnek a barátaim velem. Letolt azért, hogy béna vagyok - ezért mindig kínosan ügyeltem arra, nehogy kiöntsek valamit a jelenlétében.

A másik gond az volt, hogy egyáltalán nem tisztelte a környezetében élő embereket. A legkisebb dolgok miatt képes volt kiabálni a családtagjaival. A szüleimmel viszont igyekezett jó kapcsolatot kialakítani (együtt választották ki a jegygyűrűt), de amint elkezdtük tervezgetni az esküvőt, megváltoztak a dolgok.

Meghíztam, egyre csendesebb lettem. Alig találkoztam a barátaimmal, rosszul éreztem magam, de nem tudtam, miért. Az esküvőszervezést nem élveztem, inkább idegeskedtem. Persze azzal nyugtattam magam, hogy csak a szorongásom beszél belőlem.

Az exemnek rengeteg elképzelése volt az esküvőről, amik ha nem egyeztek a mi ötleteinkkel, azonnal dühös lett. Egy fillért nem fizettünk az esküvőért, ezért nem is értettem, miért utasítja el mindenki más tanácsát. Ezt el is mondtam neki, aztán visszavágott azzal, hogy nincs igazam. És hozzátette, hogy én azért szeretem, mert mindenről megvan a véleménye.

Később már el sem jött velem családlátogatóba. Amikor szóba hoztam a szüleimet, mindig volt valamilyen beszólása rájuk. Végül már nem is beszéltem róluk, annyira kellemetlenül éreztem magam miatta. A rokonaim viszont szerettek és egyetlen hibájuk az volt, hogy meg akarták valósítani az esküvői álmainkat.

Bármit megtettem volna érte, ezt tudta. Amikor azt mondta, boldogtalan a kapcsolatunkban, megkérdeztem, mit tehetnék azért, hogy ez megváltozzon. A válasza: „Nem tudom.”

Később elmondta, mekkora hiba volt az, hogy megkérte a kezem, de azt akarta, hogy együtt maradjunk és dolgozzunk a kapcsolatunkon. Vagyis, ahogy ő fogalmazott, ha én változom meg és kijavítom a hibáimat. Egy darabig vele is maradtam, mivel annyira bíztam benne, hogy rájön, egy nő sem szeretné annyira, mint én. De ő minden nap nyugodt volt, ezzel szemben én a jövőm miatt aggódtam.

Megkérdeztem, hogy elégedett-e a kapcsolatunkkal, de ennek mindig hatalmas vita lett a vége. Ilyenkor 1-2 napra elmentem a családomhoz. Azt mondta, azért nem lehet velem beszélni, mert annyira érzelmes vagyok.

Miután egy hétvégén keresztül nem keresett, írtam neki egy sms-t, hogy találkozzunk a lakásunkban és beszéljünk. Erre megkérdezte, miért. Elmondtam neki, hogy muszáj tudnom, mi történik, ő viszont egyáltalán nem tartotta jó ötletnek. Szakítottunk.

Azt mondtam, elköltözünk, ezért összepakolta minden cuccom és a nappali közepére vitte őket. „Remélem, ezzel megkönnyítem a dolgod”-mondta. Amíg a szüleimnél voltam és egy hétig zokogtam, eközben többen is mondták, hogy ő bulizni jár, szinte minden este. A barátaimat is összezavarta ez az egész.

Mindenhol letiltott a barátaimmal együtt. Ettől függetlenül láttam, hogy épp szárnysegédet keres randizáshoz. Még a saját barátai sem voltak vele lojálisak, mert tisztában voltak vele, mennyire megváltoztatott engem.

Egy héttel később tudtam meg, hogy sosem volt hűséges hozzám. Még az eljegyzésünk előtt is meztelen fotókat küldözgetett egy lánynak. Több ember is tudott erről, még az a lány is, akinek küldte őket.

Amikor elmondtam neki és a szüleinek, hogy mennyire hűtlen volt (ez volt a legbátrabb dolog, amit valaha tettem), kihívott és megkérdezte, miért akarom tönkretenni az életét. „Vége, Macy. Csak feszültséget akarsz kelteni” -kiabálta.

Pedig ez egyáltalán nem így volt. Életemben először kiálltam ellene. Addig hatalmas bűntudatom volt miatta, pedig tudtam, hogy valami nincs rendben vele. Másfél évig védtem őt és a kapcsolatunkat, de vége lett. Hiányzott az, aki voltam. Hiányzott a boldogság. Rájöttem, hogy elég sok időt szenteltem az életemből arra, hogy ne akarjam felidegesíteni és teljesen kimerültem.

Miért meséltem el ezt? Mert tudom, hogy még sokan vannak hasonló helyzetben. Olyanok, akik feláldozták az igazi énjüket a szerelem oltárán. Senki nem érdemli meg, hogy ordibáljanak vele.

Azért védtem a vőlegényem, mert egy részem még mindig szerette, de mára ennek vége. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy okos, vicces és erős vagyok. Most még nem mindig gondolom így, de eljön az idő, amikor újra bízni fogok magamban!

Ha te is hasonló helyzetbe kerültél, bízz az ösztöneidben! Ne keress kifogásokat, tanulj az én történetemből, beszélj valakivel, akiben megbízol. Lehet, hogy még úgy gondolod, nem tudsz a párod nélkül élni, pedig de. Fájni fog, ez még nekem is fáj a mai napig. De kis lépésekben haladva újra megtalálod magad és el sem hiszed, miért éltél egy ilyen rossz kapcsolatban! És sokkal erősebb leszel!

popsugar.com

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!