Szépség
Rihanna olyan frizurát vállalt be, ami csak keveseknek áll jól: ő mégis vadítóbb, mint valaha
Napi horoszkóp július 11.: a Bikák csábító ajánlatot kapnak, az Oroszlánokra testhezálló feladat vár
Ez a hétvége is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a szombati horoszkópot!

Ezt találták fel abban az évben, amikor születtél
Ezek a találmányok ma már természetes részei a mindennapjainknak, pedig néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt a létezésük. Lássuk, mi minden jött létre 1995 és 2005 között.
4 csillagjegy, aki az újhold után maga mögött hagy egy nehéz időszakot
A júliusi újhold néhány csillagjegy életében nemcsak új kezdetet, hanem egy régóta húzódó, érzelmileg kimerítő időszak lezárását is elhozhatja.
Lássuk be, az énekesnő soha nem a visszafogottságáról volt híres, hiszen az esetek többségében szeret a figyelem középpontjában lenni, amit sokszor a feltűnő ruháival vagy az extrém frizuráival ér el.
Nemrég például mindenkit sokkolt a 80-as évekből jól ismert mullet hajával, amit valljuk be, SENKI nem tudna ilyen magabiztosan hordani, most pedig úgy tűnik, hogy újra bebizonyítja, hogy egy extrém frizkóval is lehet vadító egy nő, ráadásul nem is akármennyire!
Rihanna Rihanna énekesnő 272cikk 32galéria 0videó Még több róla ugyanis épp most jelentette be saját szépségmárkája, a Fenty Skin legújabb termékét, a Butta Drop Whipped testolaját, amihez egy elképesztő szexi képet is posztolt az Instájára.
A képen pedig két dolog tűnik fel azonnal:
- Az énekesnő hihetetlenül szexi lába, ami fantasztikusan csillog és ragyog az olajtól.
- A vadiúj rövid és afrofonatos frizurája, ami nagyon kevés embernek állna ENNYIRE JÓL!
Persze a rajongók azonnal elárasztották a képet dicsérő kommentekkel, ami bizonyítja, hogy az új hajjal egyáltalán nem lőtt mellé, sőt:
Wow, én is ilyen hajat akarok azonnal! Gyönyörűen áll!
Hihetetlenül szexi az új frizurád, tökéletesen illik hozzád!
- Instagram/badgalririOlvasnál még a témában?
Hogy tetszett a cikk?

Szépség
A nyári trend, ami minden évben visszatér: a bronzy look most könnyebben elérhető, mint valaha
Napi horoszkóp július 12.: a Szüzek pihenhetnek végre, a Skorpiók az örök optimisták
A hét utolsó napján sem fogsz unatkozni, a csillagok üzenetéből ugyanis az derül ki, hogy számos izgalom vár, érdemes tehát mindenképp elolvasnod a vasárnapi horoszkópot is!
4 csillagjegy, aki az újhold után maga mögött hagy egy nehéz időszakot
A júliusi újhold néhány csillagjegy életében nemcsak új kezdetet, hanem egy régóta húzódó, érzelmileg kimerítő időszak lezárását is elhozhatja.
Életre szóló élményekkel várja a száguldó cirkusz rajongóit a 41. Formula-1 AWS Magyar Nagydíj
Ott voltunk a mogyoródi futam sajtótájékoztatóján a Kimpton BEM Budapest Hotelben és elhoztunk neked minden kulisszatitkot, amit tudnod kell a 2026. július 23-26. között megrendezésre kerülő versenyhétvégéről.
Zseniális útmutató ahhoz, hogy egész nyáron csodás illatod legyen
Így egész nyáron garantáltan csak illatozni fogsz!
PCOS-em van, és ezt gondolom az új nevéről
Évek óta PCOS-sel élek, ezért különösen kíváncsi voltam, mire keresztelik a betegséget.








