„Megfizettem a kutyám árát, és pár hónappal később az életét is” - szaporított kutyák történetei 2. rész

Úgy tartják, Magyarország a szaporítók és az illegális állatkereskedelem egyik fellegvára. Becslések szerint itthon 10-ből 9 kutya illegális körülmények között születik vagy cserél gazdát, de a történet szinte sosem ér ennyivel véget.

A riasztó adatok mögött az egyszerű igazság az, hogy a megvásárolt, többnyire kivétel nélkül fajtatisztaként hirdetett kölyökkutyák többsége úgynevezett szaporítótelepekről származik, vagyis a nem csak hírük miatt horrorisztikus kutyagyárakból. És hogy miért fizetünk? Megindító és tanulságos sorozatot indított a témában a Brit Pásztorkutya Fajtamentés. Az Így jártam a kutyámmal – Szaporított kutyám története olyan kutya- és gazdasorsokat mutat be. Sorozatunk második részében most Borisz történetét ismerheted meg.

Borisz

A kiskutya ára: 35 000 Ft

Makacs és konok vagyok, nem csak hosszú távon, de akár percről percre is. Pontosan ez történt azon a napon, mikor eldöntöttem délelőtt 10 órakor, hogy ma nekem lesz egy társam. A barátnőm révén régóta ismerem és csodálom a border collie-kat, így kérdés sem volt, hogy ilyen társat szeretnék magamnak. Olvasgattam, kutatgattam, tanulgattam elméletben már egy ideje, mivel jár egy brit pásztorkutyával együtt élni, és nem meglepő módon, találkoztam a tenyésztő versus szaporító problémakörrel is. Elméletben minden a helyén volt. Elméletben. Ugyanis mikor megláttam Boriszt, csak annyit tudtam, őt választom.

Mindennek ellentmondott Borisz, amit egy fajtatiszta kutya kiválasztásánál figyelembe kéne venni. Már az is, hogy nem tenyésztőt találtam. Nem, nem azért, mert nem lett volna rá pénz, mire megszületett volna a megfelelő kölyök, addigra a pénz is meg lett volna rá, hanem azért, mert önfejű voltam. Mert Borisz felülírt mindent. Nyugtattam magam - márpedig én megnézem, hogy hova megyek, megnézem a szülőket, megnézem a környezetet, megnézem az eladó körmét, mindent, míg leutaztam a 600 km-t az új családtagért, csak ez járt a fejemben. A barátnőm, aki elkötelezett fajtavédő, elmondott mindent a tenyésztőkről és a szaporítókról, órákig próbált hatni rám, lebeszélni a dolgokról, de veszített. Mikor megérkeztem, egy ápolt kert, gyönyörű ház, hatalmas zöld terület, a távolban birkák és két szépen tartott felnőtt border collie kutya várt, az én kutyusommal együtt. Ennyit láttam. Akár igaz is lehetett. Örültem a magam konok döntésének, és boldogan hoztam haza a barátom. Megfizettem az árát, és pár hónappal később az életét is megfizettem.

forrás: Brit Pásztorkutya Fajtamentés

A kezdettől kissé másabb volt, mint a társai. Lassabb, nyugodtabb, rengeteget ivott, picit nehézkesebben állt fel, szívesen feküdt vagy ült. Nem, nem diszpláziás volt, és elnézést kérek mindenkitől, akinek a társa ilyen problémával küszködik, de én most azt írom, bár az lett volna. Telt az idő, Borisz okos volt, álomszép kamasszá fejlődött, barátságos és kedves volt mindenkivel, és közel félévesen az alap parancsokat, az apportírozást, és legalább másfél tucat trükköt tudott már. Póráz nélkül szabadon jött velem bárhol, edzőterem, iroda... mindenhol tudta mit lehet, mit nem. Szeretett játszani, de szívesebben tanult, mint futkározzon a labda után. Szívesen futkározott más kutyusokkal, de hamar visszatalált hozzám. Nem látszott rajta semmi. Még aznap sem.

Estefelé hallottam, hogy Borisz kinn a kertben felsír. Behívtam a lakásba, hátha a másik kutyusunkkal volt épp nézeteltérése, meg amúgy is, mindig együtt voltunk, napi néhány órát leszámítva. Akkor kezdődött a rémálom. Automatikusan fél óránként felsikított. A harmadik után azonnal hívtam az ügyeletet, elmondtam, hogy mit tapasztaltam, azt mondták, ha reggelig nem változik, vigyem be. Aznap este nem aludtunk Borisszal. Én ültem vagy négykézláb térdeltem, hogy a fejét rám tehesse, mert se leülni, se lefeküdni nem akart, valamint a félóránkként ismétlődő éles sikítások után elszaladt még tőlem is, mintha ő bármi rosszat is tett volna. Megnyugtattam, próbáltunk aludni a két fájdalom között, majd kérdés sem volt, hogy a reggelt az orvosnál kezdtem Borisszal. Nem volt jó érzésem, szóval megkértem a doktor urat, hogy én vihessem be Boriszt, amíg lehet, mert nem érti, hogy mi történik.

forrás: Brit Pásztorkutya Fajtamentés

A doktor úr azt mondta, délután öt körül meglesz az eredmény, telefonáljak. Ötkor kézbe vettem a telefont. Az asszisztens hölgy vette fel, elmondtam kiért és mi ügyben telefonálok, de az orvost nem tudta adni, így megkértem, azért nézzen utána az eredményeknek. Pár perccel később megtudtam, hogy Borisz eredményei sajnos “nem túl jók”, holnap délután menjek be. Letettem a telefont és rohantam a kórházba: nem, én nem várok holnap délutánig! Megkértem, hogy hozzák ki Boriszt, amennyiben lehetséges. Az orvos végül tájékoztatott, hogy Borisz gyomrában húgyfolyadékot talált, az értékei életveszélyesek, de van három lehetőségünk is. Az egyik, hogy megműtik, és a legjobb esetben a húgyvezeték szakadt el: orvosolható. A másik, megműtik, és csak az egyik veséje problémás: orvosolható. A harmadik, nem vállaljuk a költséges műtétet, ami nélkül mindenképp meghal, hanem kérem az altatását. Sírva öleltem Boriszt az asztal tetején, megígértem neki mindent, hogy hazahozom, hogy rendben lesz, hogy megyünk kirándulni a Turulhoz, mert még nem mentünk, és különben is, az első hó után vár rá az első karácsonyfa és ajándékosztás. Életemben először, csak részben tartottam meg az ígéretem.

A doktor a műtétnek negyedórán belül nekiállt. Tíz perc múlva kijött, és ott akkor kiderült, hogy a barátom mindkét veséje menthetetlenül károsodott, és hogy veleszületett veseelégtelenségben szenved. Menthetetlen, altatni kell. Már csak annyit tudtam kérni, hogy engedjenek be, ott akarok lenni a végéig Borisszal. Az ígérem azon részét, hogy hazahozom, teljesíteni tudtam, semmi mást nem. Hát ennyi a történetünk. És mi a lényeg? Száraz tényekként csak annyi, hogy a 600 km autózás, a pályamatrica, és Borisz életének megmenteni próbálása pontosan annyiba került, mintha egy valódi(!) tenyésztőtől hozom el a társam - szűrve, oltva, szocializálva, hozzá és hozzám megfelelően kiválasztva, szinte a lehetetlenséggel egyenlő eséllyel azzal, hogy ez történik vele hat hónapos korában. Mit tennék másképp? Személy szerint én soha többé így társat nem veszek. Ezt a barátom halálán tanultam meg. A barátomén, akiért a világ végére is el fogok menni a következő életünkben is, mert csodálatos volt, igazi nagybetűs barát, egy harcos, miként a neve is jelentette: Borisz.

A JOY magazin tudatos lapszámában egy izgalmas interjút olvashatsz a Brit Pásztorkutya Fajtamentéssel. Munkájukat, és a szaporítók kegyetlen világát is megismerheted, ahogy azt is, hogy mindig van jobb döntés, mint ők!

forrás: JOY magazin

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!