Ha EZT a módszert alkalmazod, 7 napon belül minden kívánságod teljesül, amire egész életedben vágytál

Oleksandr Shchus/Getty Images
Barna Borbála

Már kaphatod is elő a kívánságlistádat, mert a TikTokon villámgyorsan terjedő technikával mindegyik pontot napokon belül valóra válhatod.

Régóta arról álmodozol, hogy a főnököd előléptessen, fizetésemelést adjon, vagy ki szeretnél békülni egy barátnőddel, esetleg az exeddel, de ők egyelőre nem igazán tesznek lépéseket azért, hogy helyrehozzátok a kapcsolatotokat? Ne aggódj, mert (ahogyan mindenre), a TikToknak erre is van van megoldása, és úgy tűnik, az úgynevezett suttogó manifesztációs módszer valóban működik – ráadásul akár már hét nap alatt elérheted vele azt, amit (vagy akit) akarsz. A technika amúgy elképesztően egyszerű, és a TikTokerek szerint a szakmai-, illetve a magánéletünkben is a hasznunkra válhat.

Legyen szó akár egy új, magasabb pozícióról, esetleg arról a személyről, aki titokban már régóta tetszik nekünk – bármit manifesztálhatunk egy héten belül. A suttogó módszer egyébként onnan kapta a nevét, hogy a gyakorlat közben úgymond a másik fél fülébe kell duruzsolnod, mit az, amit örülnél, ha megtenne neked, érted. És hogy miért olyan hatásos ez a technika? Nos, egyrészt a vonzás törvényére épül, másrészt fontos része a vizualizáció is – és ha hiszel is a teremtés erejében, a TikTok azt mondja, garantált a siker. Kíváncsi lettél a suttogó módszerre? Mondjuk, mit kell tenned!

forrás: FreshSplash/Getty Images
A suttogó módszer akár hét napon belül segíthet elérni, amit akarsz, de ehhez minden este elalvás előtt meditatív állapotba kell kerülnöd.

1. Tűzd ki a célodat!

Először is: Döntsd el, mit szeretnél elérni ezzel a manifesztációs technikával és fogalmazd meg azt is magadnak, miért vágysz erre! Ha nem vagy biztos a szándékaidban, az olyan, mintha vegyes jelzéseket küldenél valakinek – jelen esetben tulajdonképpen az univerzumnak. Márpedig így hogyan is várhatnád el, hogy valóra váljanak az álmaid? A legjobb az, ha minél részletesebben kifejted írásban is, mit szeretnél bevonzani az életedbe és azt is, hogy mi az oka ennek. Légy minél konkrétabb és nevezd meg azt a személyt is, aki mondhatni a kulcsa annak, amire vágysz! (Az előléptetés esetében például egyértelműen a főnököd az.) De vigyázz, mert a szándékaidnak pozitívnak kell lennie, tehát a féltékenység, de akár a magánytól való félelem, a kapcsolatfüggőség sem helyes indok például arra, hogy visszaszerezd a volt párodat.

2. Lazulj el és légy pozitív!

A suttogó módszer elalvás előtt a leghatásosabb, hiszen ilyenkor egyébként is nyugalmi állapotba kerülsz – szóval miután kényelmesen elhelyezkedtél az ágyban, csukd be a szemed, lazítsd el magad, és próbáld kiüríteni az elmédet. (Ha akarsz, meditációs zenét is bekapcsolhatsz közben!) Végy pár mély lélegzetet az orrodon át és fújd ki a szádon keresztül – engedd el magad, és törekedj a pozitív mindsetre. Elérted azt a bizonyos nyugodt, meditatív állapotot? Szuper, akkor eljött az ideje a suttogásnak!

3. Suttogj, míg valóra nem válik, amit akarsz!

Képzeld el, hogy besétálsz egy szobába (amit a legapróbb részletekig jeleníts meg a lelki szemeid előtt), ahol ott ül az a személy, aki kapcsolatban áll a kívánságoddal. Menj oda hozzá lassan és megfontoltan, majd suttogd a fülébe háromszor, amit kérsz tőle (kicsit mintha utasítanád erre), aztán csókold homlokon és lépj el tőle, hagyd ott a helyiséget, és csukd is be az ajtót magad után. Ezután aludj el, és ismételd meg a gyakorlatot hét estén át, légy bizakodó, pozitív az álmod megvalósulásával kapcsolatban. Képzeld el, mit érzel akkor, amikor megtörténik, amit szeretnél, sőt, cselekedj úgy, mintha az már be is következett volna. Semmi vesztenivalód nincs, szóval miért ne adhatnál egy esélyt a suttogó módszernek?

Ráadásul a csillagok is varázslatos dolgokat jósolnak, néhány csillagjegy ugyanis meggazdagodik a közeljövőben! Ha kíváncsi vagy, ki van a listán, akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
4 csillagjegy, aki arra született, hogy meggazdagodjon: ez be is fog teljesülni a közeljövőben