10 sorozat, aminek majdnem teljesen más befejezése lett

HBO
Kerekes Vivien

Gondoltad volna, hogy az alábbi 10 híres sorozat majdnem egészen máshogy ért véget? Volt, ami jobb lett volna, de olyan is, amit kár lett volna így megváltoztatni.

Amikor elkezdünk nézni egy sorozatot, majd szép lassan megismerjük a karaktereket és a helyszíneket, többé el sem tudnánk azt képzelni másként. Például a Jóbarátok színészei helyett majdnem teljesen más embereket választottak a szerepekre, ami mai szemmel nézve elképzelhetetlen lenne. De azt is furcsa volna megszokni, ha Monica lakása nem lila lenne, vagy ha a végén Ross nem Rachel mellett kötne ki.

Olvasd el ezt is!
Jennifer Aniston kénytelen volt exével forgatni a Jóbarátokban

És ha már sorozatos befejezések, akkor érdemes egy kicsit beszélni arról is, hogy sokszor az utolsó pillanatban változtatták meg a készítők az eredetileg kitalált lezárásokat. Hiszen gyakran megesik, hogy a forgatókönyvírók egy, már létező befejezés gondolatával vágnak bele az évadokba, majd ahogy halad előre a cselekmény, belátják, hogy ezen muszáj lesz változtatni.

Most el is hoztunk ennek kapcsán 10 sorozatot, aminek majdnem teljesen más lett a befejezése!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 sorozat, ami majdnem egészen másképp ért véget