Négyszer is azt hitte, de mégsem találta meg az Igazit: mutatjuk, hogy néz ki most Sophie Marceau

Házibuli c. film
Kerekes Vivien

55 éves a színésznő, de igazi természetes szépség maradt!

Néhány évtizeddel ezelőtt Sophie Marceau nevét az egész világ ismerte. A gyönyörű francia színésznő mindössze 14 éves volt, amikor úgy döntött, modell szeretne lenni, és épp emiatt került számos rendező figyelmébe, akik az ügynökségeken keresztül keresték következő filmjeik sztárját. A színésznő leghíresebb alkotása kétség kívül a Házibuli volt, amely élete első filmje is volt egyben, 14 évesen, és rögtön úgy beindította karrierjét, hogy azóta közel 50 filmes szerepet tudhat háta mögött.

Olvasd el ezt is!
A Napsütötte Toszkána után bolondultak érte a nők: Mutatjuk, hogy néz ki most az 51 éves Raoul Bova

Mára már a rendezésben is megmutatta tehetségét, és bár voltak évek, amikor nem láthattuk új alkotásban, idén is jön ki filmje. A most 55 éves filmsztár két gyermek anyukája, de bevallotta, hogy megbánta már azokat a párkapcsolatokat, amelyeket fiatalon élt át. Több rövidebb kapcsolata volt: a nála 26 évvel idősebb Andrzej Żuławskihez hozzá is ment feleségül, ebből született kisfia.

Később Mel Gibsonnal is románcba keveredett A rettenthetetlen forgatásán, ami a válásához vezetett. Ebből nem lett komolyabb aztán, Sophie második szerelmét Szentpéterváron ismerte meg. Ő volt Jim Lemley, akitől lánya született.

Ez a kapcsolat sem tartott sokáig, 2007-ben különváltak és rögtön randizgatni kezdett Christopher Lamberttel, aki épp csak szingli lett. Ebből is komolyabb szerelem, de 2014-ben már különváltak, viszonyuk viszont baráti maradt.

2016-ban pedig Sophie Marceau beleszeretett a nála 11 évvel fiatalabb Cyril Lignacba, azonban ez a szerelem is csak rövid ideig tartott. Azóta nem tudni, hogy ismerkedik-e, nem látták senkivel a színésznőt az utóbbi években.

És hogy hogy néz ki a színésznő napjainkban? Ebből a galériából kiderül!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Így néz ki most Sophie Marceau, a 80-as évek legnagyobb tinisztárja