Promóciók
Borderline személyiségzavaráról vall új dalában Solére
Ez is érdekelhet
Megható gondolatokkal búcsúzik Bruce Willistől Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger visszaemlékezett azokra az időkre, amikor együtt dolgoztak Bruce Wilissel.
Nem Daphne és Simon! Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint
Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet című sorozatok párjaiból! Egyetértesz az eredménnyel?
június 2
Szigeti Zsófi, azaz Solére új dallal tért vissza előző, nagy sikerű “Köztünk Liliom” című művészi klipje után.
Mély és súlyos témát boncolgat. “A Hold meg én” című alkotásának minden sora az ő lelki küzdelmeiről szól, a szöveget belső vívódásai ihlették, amelyek tavaly év végére csúcsosodtak ki, mikor borderline személyiségzavarral diagnosztizálták.
Az énekesnő-dalszerző bátran vállalja történetét, sőt, szeretné kiadni magából az érzelmeit, hogy ezzel másoknak is segíthessen.
Élni szeretnék, nem tettetni, hogy élek
- fogalmazott az énekesnő arról, hogy miért írta ki magából fájdalmait.
"Sok évvel ezelőtt történt velem valami ami a személyiség zavaromat okozta, s azóta minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt kidolgozzam magamból. Amellett, hogy számomra hatalmas mérföldkő az, hogy ez az első dalom amit száz százalékban terápiás jelleggel engedtem ki magamból, szeretném ha okot adhatna sokaknak arra, hogy beszélgessünk. Kivel mi történt, mondjuk ki, ne féljünk tőle, és segítsünk egymásnak ahelyett, hogy bélyegeket ragasztgatnánk. Nem tabu az abúzus, a fájdalom, a küzdelmek, ezek sajnos szinte mindannyiunk életének részei. Bízom benne, hogy erőt adhat ez a dal azoknak akik még mindig árnyékban bújtatják a történetüket” - osztotta meg Solére.
A tehetséges előadó 2016-ban alapította első zenekarát Shaibo néven, ami az évek során szólóprodukcióvá formálódott, majd megkapta a Solére nevet.
A videó főszereplői Az SZFE diákjai, Rezes Dominika, Gombó Viola Lotti és Veszelovszki Janka.
Hallgasd meg a kitárulkozó dalt!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR csoport mától több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóit, 300 termék árát pedig a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül befagyasztja

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
Légy résen: szúrd ki, hogy van-e rejtett kamera a szállásodon
A TikTok-nak köszönhetően számos videót láthattunk, amiből kiderült, hogy bizony vannak olyan szállások, ahol kamerákat rejtenek el.
25 film, amit mindenkinek kötelező megnézni az elmúlt 25 évből
A streaming szolgáltatók aranykorát éljük, míg a mozik folyamatosan a háttérbe kényszerűlnek szorulni.
6 nyári mikrotrend, amivel már most tele van az egész internet
Ezeket kár lenne idén kihagyni!
Végre minden kiderült a női önkielégítésről: ennyit és így maszturbálunk egy héten
Az önkielégítéshez sajnos sokszor negatív érzések társulnak, úgy mint a szégyen, ám e kutatás alapján elmondható, hogy a nők végre kezdenek felszabadulni ez alól.
Meghan és Harry válnak? Sajnos minden bizonyíték ezt támasztja alá
Számunkra is hihetetlen, de egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy Harry herceg és Meghan Markle válnak.
31 év után olvastam el a levelet, amit anyu írt, mielőtt véget vetett az életének: 3 szó változtatott meg mindent
Ez a történet azzal kezdődött, hogy sikerült megszereznem az édesanyám halálával kapcsolatos nyomozati aktákat és bírósági iratokat.