Emberkísérlet: így sminkelek 1, 2 és 3 pohár bor után

Joy.hu

Kipróbáltam, mennyit ront a sminkelési képességeimen az alkohol.

Olvasd el ezt is!
Ezt nem igazán tudjuk hova tenni: az új sminktrend minden eddigin túlmutat!

A kihívás ötletét egy korábbi élményem adta, amikor évekkel ezelőtt egy szórakozóhely mosdójában próbáltam kirúzsozni magamat. Az előtte elfogyasztott két vodka-narancs nem segített, mert a félperces műveletből egy 10 perces szenvedés lett, végül pedig inkább letöröltem a művemet.

Kicsit felnőttebb fejjel, nyugodt körülmények között próbáltam ki, vajon mennyivel leszek bénább 3 kicsi rozéfröccstől.

A szabályaim a következők voltak:

  1. viszonylag rövid időn belül meg kell innom az italokat
  2. a szememet szemhéjpúderrel és tussal kell sminkelnem
  3. a számra pedig valamilyen erős színű rúzst kell használnom
  4. a sminket pirosítóval zárom
  5. nem szedhetem le a sminket, ahol elrontottam és nem javíthatom ki alapozóval, korrektorral

Az alapozást, púderezést megcsináltam előtte, mert annál nem hiszem, hogy nagyon látványosan lehet hibázni. Íme az eredmények:

Olvasd el ezt is!
Szép szemöldök rajzolgatás nélkül? Teszteltem a féltartós zselés szemöldökfestéket!

Az első pohár után

1 deci bor még nem jelentett akkora hátrányt, ugyanis egész jól sikerült a tusvonalam és a számat sem rontottam el nagyon, csak amennyire amúgy is el szoktam (valaki tanítson már meg rendesen rúzsozni, plíz!) Rúzst viszont kellett cserélnem, mert ez annyira tartós, hogy alig sikerült levakarnom a második kör előtt.

A második pohár után

Itt már éreztem kicsit, hogy ittam, ezért a tusvonal sem sikerült egyenletesre és többször is át kellett mennem rajta – szóval vastagabb lett a kelleténél. A rúzsozással már akadtak problémáim, mert kimentem a vonalból több helyen is.

A harmadik pohár után

Ekkor még erősebben éreztem a bor hatását és igazából nem is figyeltem nagyon arra, hogy mit csinálok. Már csak azért sem, mert szinte végig szórakoztatott a kutyám.

Egyébként neki így lett rúzsos a háta:

Alapvetően szeretek időt hagyni a sminkelésre, de valamiért az volt bennem, hogy “jó lesz ez így”. A tusvonalamat a szokásosnál sikerült hosszabbra húznom, a rúzsomból pedig ismét került a szám köré is, de nem számítottam másra.

Összességében azt tudom elmondani, hogy a képességeimhez mérten elégedett voltam a teljesítményemmel és ha józanul is megtanulnék rúzsozni, akkor ez valószínűleg 3 rozéfröccs után sem menne rosszul. De tény, hogy a precizitásom sokat romlott minden tekintetben.