Promóciók
Sir Ian McKellen végre elmondta, mit gondol Elliot Page coming outjáról
Forrás: Albert L. Ortega/Getty Images

Ez is érdekelhet
Megható gondolatokkal búcsúzik Bruce Willistől Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger visszaemlékezett azokra az időkre, amikor együtt dolgoztak Bruce Wilissel.
Nem Daphne és Simon! Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint
Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet című sorozatok párjaiból! Egyetértesz az eredménnyel?
június 2
Ezt pedig kollégája, Sir Ian McKellen is kommentálta, aki nagyon büszke a 33 éves sztárra. A színész és Elliot az X-Men filmekben dolgoztak együtt, ahol a munkakapcsolat mellett barátság is kialakult kettőjük között. Főleg, hogy Ian közel 40 éve vallotta be, hogy meleg. Ennek kapcsán a napokban elárulta, hogy mennyire örül Page döntésének és kiállt a világ elé. Szerinte ugyanis egy ilyen vallomás után megkönnyebbülést érez az ember. Sőt, igazi szabadságot.
Innentől minden jobb lesz, helyrerázódik az önértékelésed. Jobb lesz a kapcsolatod a barátaiddal, a családoddal, ha szerencsés vagy. Az én esetemben a színészi teljesítményem is jobb lett.
McKellen elárulta, hogy az X-Men forgatásán annyira visszafogott és halk volt a kollégája, hogy arra kérte, hogy a kezével jelezze, ha befejezte a szövegét.
Senki se hallotta, hogy mit mond, annyira halkan beszélt. Évekkel később viszont coming outol, és hirtelen meg se lehet állítani, annyira belemerül abba, amit mond.
Természetesen Ian mellett számos sztár is nagyon örül Page őszinteségének, hiszen ezzel ő is beállt azon hírességek közé, akik saját példájukon keresztül szeretnék a sokszínűséget és az elfogadást hirdetni.
Ha kíváncsi vagy, mely sztárok vállalják büszkén, hogy transzneműek vagy nem-bináris neműek, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR csoport mától több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóit, 300 termék árát pedig a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül befagyasztja

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
Légy résen: szúrd ki, hogy van-e rejtett kamera a szállásodon
A TikTok-nak köszönhetően számos videót láthattunk, amiből kiderült, hogy bizony vannak olyan szállások, ahol kamerákat rejtenek el.
25 film, amit mindenkinek kötelező megnézni az elmúlt 25 évből
A streaming szolgáltatók aranykorát éljük, míg a mozik folyamatosan a háttérbe kényszerűlnek szorulni.
6 nyári mikrotrend, amivel már most tele van az egész internet
Ezeket kár lenne idén kihagyni!
Végre minden kiderült a női önkielégítésről: ennyit és így maszturbálunk egy héten
Az önkielégítéshez sajnos sokszor negatív érzések társulnak, úgy mint a szégyen, ám e kutatás alapján elmondható, hogy a nők végre kezdenek felszabadulni ez alól.
Meghan és Harry válnak? Sajnos minden bizonyíték ezt támasztja alá
Számunkra is hihetetlen, de egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy Harry herceg és Meghan Markle válnak.
31 év után olvastam el a levelet, amit anyu írt, mielőtt véget vetett az életének: 3 szó változtatott meg mindent
Ez a történet azzal kezdődött, hogy sikerült megszereznem az édesanyám halálával kapcsolatos nyomozati aktákat és bírósági iratokat.