Egyszerűen nem bírjuk elhinni! Újabb döbbenetes dologra derült fény a Sikoly következő részével kapcsolatban

Részlet a Sikoly IV. c. filmből
Kamilla

A rajongók még fel sem ocsúdtak a hír hallatán, hogy Melissa Barrerát kirúgták a híres franchise folytatásából, újabb dologgal sikerült őket sokkolni.

Az új generációs Sikoly-filmek sztárja, Jenna Ortega ugyanis szintén nem lesz benne a 7. részben. Ez azért is furcsa, mert a készítők sokat alapoztak a karakterére, és a színésznő is nagyon megtisztelve érezte magát, hogy egyik kedvenc filmsorozata részesévé válhat. Azt még nem tudni, hogy pontosan ki döntött így, de a rajongók és sok kritikus véli úgy, hogy ezzel megkérdőjeleződik a folytatás jövője.

Míg Barreát egy közösségi médiában írt véleménye miatt rúgták ki, addig tartják magukat a készítők ahhoz, hogy Jenna távozásának ehhez semmi köze. A források szerint Ortega sajtóképviselői a sztrájkot megelőzően tájékoztatták a Spyglasst, hogy nem fog visszatérni. Sőt, még megállapodása sem volt a színésznőnek a gyártókkal, mivel túl sok pénzt kért szerepéért. Ebben pedig már lehet némi igazság, ugyanis Neve Campbell karakterét amiatt nem voltak hajlandóak teljesen visszahozni az új filmekbe, mert a színésznő kerek perec kijelentette, hogy csak egy bizonyos összegért tér vissza.

Barrera és Ortega a 2022-es Sikoly 5. óta játszanak testvéreket a franchise-ban. A film megjelenése óta eltelt rövid idő alatt Ortega jelentős sztár lett a Netflix Wednesday sorozatának köszönhetően, így az értéke is jócskán megnőtt. A legtöbb Sikoly rajongó reménykedik benne, hogy Jenna mégis beadja a derekát és sikerül visszacsábítani. Az új részek egyébként világszerte 137,7 millió és 168,9 millió dollár bevételt hoztak a konyhára.

Tudj meg még többet a színésznőről:

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Tudj meg mindent Jenna Ortegáról!

A Sikoly-filmeken túl is érdemes válogatni...

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
A horror időszaka: az elmúlt 25 év horrorfilmjei, amit szinte senki sem látott, pedig érdemes