A siker miért sokak legrosszabb oldalát hozza elő?

getty images
Joy.hu

Nem feltétlenül arról van szó, hogy mindig a kellemetlen emberek lesznek sikeresek - bár korábban ez volt az általános álláspont.

Olvasd el ezt is!
Túlságosan oda akarod tenni magad a munkában? Az egészséged bánhatja!

A korábbi kutatások mind azt hangoztatták, hogy ha valaki kellemetlen, az biztos, hogy sikeres lesz a munkájában. A pszichopata, nárcisztikus és Machiavellista személyiségű emberek ugyanis mesterien használnak másokat arra, hogy sikeresek legyenek. Egy másik megközelítés szerint viszont akinek kevésbé van szüksége mások vagyonára, annak nem kell annyira együttműködőnek, vagy kedvesnek mutatkoznia, innen jön a feltevés, hogy sok sikeres ember kiállhatatlan is.

Azonban a legújabb kutatások szerint nem azért jutnak feljebb a ranglétrán az emberek, mert alapvetően ilyen természetűek, hanem éppen ennek ellenére.

Christine Porath kutató például arra jött rá, hogy a kellemetlen, de sikeres emberek pusztán kivételeknek számítanak, akik erősítik a szabályt. A kutatásaiból például az derült ki, hogy a munkavállalók és munkaadók legnagyobb része egy fair, udvarias, tisztességtudó vezetőt nevez ki a cég élére, aki teljes ellentéte a fent leírt személyiséggel bíró embereknek.

A Harvard Business Review című folyóiratban megjelent tanulmány szerint viszont ez nem így van, hanem a siker hozza elő az emberekből a finoman fogalmazva is udvariatlan énjüket, ami viszont már korábban is bennük volt.

Olvasd el ezt is!
5 dolog, amit, ha elkövetsz, sokkal stresszmentesebb lesz az életed

“Ami kezdetben erősségnek is tekinthető - más gondolkodás, a szabályok átformálása, figyelmen kívül hagyása-, az később komoly hátrány lehet.”

- mondták a kutatók.

A siker pedig előhozza a jónak titulált vezetőkre jellemző következő négy tulajdonságot: túlzott önbizalom, nárcizmus, elszigetelődés és kevés önuralom. Ha ezeket megvizsgáljuk, akkor látható, hogy a négy tulajdonság hozzájárul ahhoz, hogy valaki mindenen keresztül tudja vinnni az ötletét, amitől nő az önbizalma, majd kiépít egy igenemberekből álló belső kört, akik mindenben támogatják, később pedig már nem lesznek a tetteinek negatív következményei. Így biztosítják a helyüket a vállalatok élén, vagy más területeken, de szintén vezető pozícióban.

Tehát ezek alapján elmondhatjuk, hogy a kellemetlen, de sikeres emberek valahol mélyen már kellemetlenek voltak, mielőtt bejött nekik az élet. És persze az is igaz, hogy nem feltétlenül kell követni a példájukat, ha te is sikeres akarsz lenni.

A cikk eredetileg a menshealth.hu oldalon jelent meg.


Olvasnál még a témában?

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Ha sikeres akarsz lenni, jobb ha száműzöd ezeket a szófordulatokat a mindennapjaidból!