Nem szomorkodik 2 hónappal a szakítása után: Shawn Mendes póló nélkül pózol az utcán

Getty Images/Theo Wargo / Staff
Bíborka

Ennél dögösebb fotókat ma már nem látsz.

Két hónapja még mindenki arról beszélt, hogy Shawn Mendes vajon mikor kéri már meg Camila Cabello kezét, akivel idén újra egymásra találtak. Aztán hidegzuhanyként jött a hír, miszerint a pár újra – és valószínűleg végleg – szakított. Mint kiderült, rájöttek, hogy hiba volt esélyt adni a dolognak.

Úgy tűnik, egyik fél sem szomorkodik azóta, Camila Cabello egy igazán dögös tangás fotót is megosztott magáról nemrég, most pedig Shawn Mendes forrósította fel a hangulatot Los Angelesben. Az énekes Dr. Jocelyne Miranda csontkováccsal sétálgatott az utcán, mindezt félmeztelenül tette, mert akkora volt a hőség. Közben az sem zavarta, hogy fotók és videó is készül róla.

A sztár, aki nemrég ünnepelte a 25. születésnapját, egy fekete rövidnadrágban, sportcipőben és egy nyaklánccal a nyakában jelent meg, és miután levette a fehér pólóját, a tetkói nagy része is láthatóvá vált.

Az 51 éves Mirandával egyébként már többször is szóba hozta a külföldi sajtó, ami szerint a sztárt gyengéd szálak fűzik az idősebb nőhöz. Persze lehet, hogy csak a hivatásából kifolyólag tölt vele sok időt Shawt, mindenesetre ezúttal is együtt bukkantak fel, így megint alapot adtak a találgatásoknak.

Nem mindenki viseli olyan jól a szakítást...

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Van, aki egy roncs lett: híres emberek, akik belebetegedtek a szakításba

Van, aki baráti viszonyban maradt a másikkal:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Vannak, akik együtt is dolgoznak: híres magyar emberek, akik szakításuk után is jóban maradtak