Selena Gomez otthagyja a közösségi médiát

Getty Images
Kitti

Selena Gomez az egyik legaktívabb híresség az Instagramon, most mégis szünetelteti a posztolást.

Egyszer sikerült megdöntenie Beyoncé lájkrekordját is, több, mint 143 millió követője van és már 1468 posztot tett közzé az Instagramon. Selena Gomez most mégis úgy döntött, hogy egy időre ott hagyja a közösségi médiát. A legtöbben arra tippelnek, hogy ennek többek között az az oka (vagyis ez tette fel az i-re a pontot), hogy nemrég kiposztolt magáról egy képet, amin igencsak kidobta a cickóját, ráadásul egy hatalmas koktélt fog a kezében. Bár sok pozitív kommentet kapott, ugyanennyien kezdték el támadni is miatta, így a végén (11 nappal a posztolás után) az énekesnő le is törölte a szóban forgó képet. Egyébként egy szemfüles rajongó azonnal lementette, ez volt az:

Most pedig Selena Gomez az Instagramon jelentette be, hogy egy kicsit kivonja magát a forgalomból és ezt javasolja másoknak is:

"Szüneteltetem magam a közösségi médián. Megint. Amennyire hálás vagyok azért, hogy a social felületeken mindannyian hangot kapunk, ugyanannyira hálás vagyok azért is, hogy lehetőségem van egy lépést hátralépni, és megélni a jelen pillanatot, amit kaptam."

-

"Ne feledjétek, a negatív kommentekkel megbánthattok másokat.”

-

Szóval egy ideig biztosan nem láthatunk majd friss képeket Selena Gomez Instagram-profilján, és reméljük, kiheveri a negatív hozzászólásokat. Abban pedig igaza van, hogy ha valami nem tetszik, fölösleges kommentelni, akkor elég kikövetni vagy szó nélkül hagyni az illetőt!

Olvasd el ezt is!
Selena Gomez gyerekkori videójától te is elolvadsz
Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 alkalom, amikor Selena Gomez a szerelme ruháit hordta