Minden szava arany: Selena Gomez őszintén beleállt a súlyingadozás témájába

GettyImages
Kálmán Zsófi

Selena Gomez szavait mindenki megfogadhatná!

Selena Gomez tavalyi összeomlása óta egészen más alapokra helyezte életét. Egy ideig távol tartotta magát a közösségi médiától, mert úgy érezte, a negatív kommentek és beszólások csak ártanak a mentális egészségének, és úgy döntött, mostantól sokkal több időt tolt olyan dolgokkal, amik valóba fontosak számára. Mindenki láthatta, hogy az énekesnő végre jól érzi magát a bőrében, és bár ehhez az is hozzátartozott, hogy életében talán először az alakjára sem figyelt kínos oda, szerintünk ettől csak még dögösebben néz ki:

Olvasd el ezt is!
Selena Gomez fürdőruhás képei bizonyítják, hogy bár felszedett pár kilót, ez nagyon is jól áll neki

A plusz kilókat azonban sokan nem fogadtál ilyen pozitívan. Selena Gomez most egy friss interjúban ezt a kérdést tette tisztába, szavai pedig reméljük azokhoz is eljutnak, akiknél központi téma mások súlyának kritizálása:

Lupuszom van, veseproblémákkal és magas vérnyomással küzdök, mégis sokan azzal vannak elfoglalva, hogy nézek ki.

-

Majd hozzátette:

A gyógyszerre, amit szedek, egész életemben szükségem lesz, mégis akár havonta változik, hogy milyen hatással van a testemre. A súlyom ingadozik, és nehéz megértenem, hogy az emberek miért bántanak emiatt.

-

Mindenki, aki krónikus betegséggel él, tudja, hogy akár napi szinten is számos tényező befolyásolja az egészségét és a testét. Van, hogy nem lehet fenntartani a "tökéletes" alakot, és nem is ez a legfontosabb az életben, ezért is annyira fontos, hogy Selena mer erről a problémáról beszélni, hiszen ítélkezni mindig a legkönnyebb.

Nézd meg a galériánkat - 15 kép
Selena Gomeznek 15 tetkója is van, de sokan nem is tudnak róla