„Segítünk, hogy a gyerekek tudják, nem kell félni tőlünk” – Interjú Ujpál Dalmával

unsplash.com
Hartinger Emese

Attól még, hogy valaki sérülten született, élhet teljes és boldog életet – ebben pedig a JOY Tündér idei pártfogoltja, a Kézenfogva Alapítvány is támogatja az érintett családokat.

Szőke hajával, hatalmas kék szemével Ujpál Dalma pont olyan, mint bármelyik tízéves kislány az ő korában – különbség mindössze egy kerekesszék.

„Másodikos vagy harmadikos koromban történt, hogy játszottam az iskolaudvaron a többiekkel, amikor az igazgató bácsi odajött hozzám, és kérdezte anyukámék telefonszámát. Először megijedtem, hogy milyen bajt csinálhattam, de aztán kiderült, hogy erről szó sem volt. Kiderült, hogy a Kézenfogva Alapítvány szeretne felkérni, hogy legyek az arcuk” – meséli Dalma, hogy hogyan is kezdődött a kapcsolata az alapítvánnyal.

„A Kézenfogvások több intézménybe kimentek fotózni, és az egyik ilyen alkalommal Dalmáról is készült kép, aztán bent összeültek, és megnézték a fotókat, és állítólag mindegyikőjüknek Dalmára esett a választása. Utána kaptuk azt a bizonyos telefonhívást, amit Dalma is említett” – veszi át a szót a kislány édesanyja, Ivócs Gabriella. Hozzáteszi: nem erőltettek Dalmára semmit, a döntést rábízták. „De imádja az egészet.”

„Korábban nem annyira ismertük olyan mélységben a Kézenfogva működését, mint most, de azért tudtunk róluk. És az, hogy felkérték Dalmát, óriási megtiszteltetés volt a számunkra. Hiszen most már 25 éve végeznek nagyon fontos, áldozatos munkát.”

Dalma pedig ügyesen veszi az akadályokat. Többször hívják szerepelni a tévébe, interjúkat ad, illetve részt vesz az alapítvány érzékenyítős tevékenységében is.

forrás: Ivócs Gabriella
A nehézségek ellenére Dalma örök optimista: „Állatorvos leszek nagykoromban, és megmentek minden kutyát!”

„Ez annyit jelent, hogy kimegyünk mondjuk egy óvodába, és akkor ott bemutatjuk nekik a boccia nevű játékot” – magyarázza lelkesen Dalma, aki olyan hírességekkel vesz részt ezeken a rendezvényeken, mint Dj Dominique. „Mert szerintem nagyon uncsi lenne egy kisgyereknek, aki éppenséggel játszhatna is, hogyha én elkezdenék ott siránkozni neki mondjuk arról, hogy milyen egy napom. De így játékosan tanulják meg, hogy milyen lehet mozgássérültnek lenni, és hogy nem kell félniük.”


Mi az a boccia?

Az Olaszországból boccia (ejtsd: bocsa) játék elődjének többen a petanque nevű labdajátékot tekintik, és itthon egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A játék során több kisebb golyót kell minél közelebb gurítani a céloz. A fizikai erő nem igazán számít, a lényeg a célzópontosság, melyet a mozgássérült játékosok egy a pályának háttal álló segítő igénybevételével végeznek.

forrás: Kézenfogva Alapítvány
Dalmát 2016-ban, mindössze hatévesen kérte meg a Kézenfogva Alapítvány, hogy legyen az arcuk, szülei pedig büszkék a lehetőségre

Hozzátette: sokszor a gyerekek azok, akik nyitottabbak felé és a többi mozgássérült felé, és a szülők azok, akik ódzkodnak attól, hogy kapcsolatba kerüljenek. Ráadásul a felnőttek gyakran azt sem tudják, hogyan fogalmazzanak a sérült emberekkel kapcsolatban, hogyan kommunikáljanak velük, ezért ez sokszor abban merül ki, hogy rá sem néznek, vagy még rosszabb. Dalmát a sportág nagy reménységei között tartják számon.

„Volt olyan, hogy nyaralás közben egy kisgyerek rám mutatott, úgy mondta az anyukájának, hogy »baba!«, mire az ráhagyta. Jó lenne, ha az emberek tudnák, hogy attól még, hogy tolószékben ülök, nem vagyok baba, a szék sem babakocsi. Szerintem semmi sértő nincs abban, ha azt mondják »fogyatékos« vagy »mozgássérült«. De tehetetlen kisbaba nem vagyok.”


Ha szeretnél még többet segíteni az Alapítványnak, az adód 1%-ával is megteheted: 18050495‒2‒43 www.kezenfogva.hu


Köszönjük, hogy a novemberi lapszámunk megvásárlásával te is 10 Ft-tal támogatod a Kézenfogva Alapítvány munkáját!


Még nem sikerült beszerezned a novemberi JOY magazint? Akkor nézd meg, hogy hol tudsz lecsapni rá a közeledben!
www.joy.hu/holkaphato