„Segítünk, hogy a gyerekek tudják, nem kell félni tőlünk” – Interjú Ujpál Dalmával

Szőke hajával, hatalmas kék szemével Ujpál Dalma pont olyan, mint bármelyik tízéves kislány az ő korában – különbség mindössze egy kerekesszék.

„Másodikos vagy harmadikos koromban történt, hogy játszottam az iskolaudvaron a többiekkel, amikor az igazgató bácsi odajött hozzám, és kérdezte anyukámék telefonszámát. Először megijedtem, hogy milyen bajt csinálhattam, de aztán kiderült, hogy erről szó sem volt. Kiderült, hogy a Kézenfogva Alapítvány szeretne felkérni, hogy legyek az arcuk” – meséli Dalma, hogy hogyan is kezdődött a kapcsolata az alapítvánnyal.

„A Kézenfogvások több intézménybe kimentek fotózni, és az egyik ilyen alkalommal Dalmáról is készült kép, aztán bent összeültek, és megnézték a fotókat, és állítólag mindegyikőjüknek Dalmára esett a választása. Utána kaptuk azt a bizonyos telefonhívást, amit Dalma is említett” – veszi át a szót a kislány édesanyja, Ivócs Gabriella. Hozzáteszi: nem erőltettek Dalmára semmit, a döntést rábízták. „De imádja az egészet.”

„Korábban nem annyira ismertük olyan mélységben a Kézenfogva működését, mint most, de azért tudtunk róluk. És az, hogy felkérték Dalmát, óriási megtiszteltetés volt a számunkra. Hiszen most már 25 éve végeznek nagyon fontos, áldozatos munkát.”

Dalma pedig ügyesen veszi az akadályokat. Többször hívják szerepelni a tévébe, interjúkat ad, illetve részt vesz az alapítvány érzékenyítős tevékenységében is.

„Ez annyit jelent, hogy kimegyünk mondjuk egy óvodába, és akkor ott bemutatjuk nekik a boccia nevű játékot” – magyarázza lelkesen Dalma, aki olyan hírességekkel vesz részt ezeken a rendezvényeken, mint Dj Dominique. „Mert szerintem nagyon uncsi lenne egy kisgyereknek, aki éppenséggel játszhatna is, hogyha én elkezdenék ott siránkozni neki mondjuk arról, hogy milyen egy napom. De így játékosan tanulják meg, hogy milyen lehet mozgássérültnek lenni, és hogy nem kell félniük.”

Hozzátette: sokszor a gyerekek azok, akik nyitottabbak felé és a többi mozgássérült felé, és a szülők azok, akik ódzkodnak attól, hogy kapcsolatba kerüljenek. Ráadásul a felnőttek gyakran azt sem tudják, hogyan fogalmazzanak a sérült emberekkel kapcsolatban, hogyan kommunikáljanak velük, ezért ez sokszor abban merül ki, hogy rá sem néznek, vagy még rosszabb. Dalmát a sportág nagy reménységei között tartják számon.

„Volt olyan, hogy nyaralás közben egy kisgyerek rám mutatott, úgy mondta az anyukájának, hogy »baba!«, mire az ráhagyta. Jó lenne, ha az emberek tudnák, hogy attól még, hogy tolószékben ülök, nem vagyok baba, a szék sem babakocsi. Szerintem semmi sértő nincs abban, ha azt mondják »fogyatékos« vagy »mozgássérült«. De tehetetlen kisbaba nem vagyok.”

Köszönjük, hogy a novemberi lapszámunk megvásárlásával te is 10 Ft-tal támogatod a Kézenfogva Alapítvány munkáját!