Csodaszép fotót tett közzé Katalin hercegné kislányáról, Sarolta hercegnőről

Aaron Chown - WPA Pool/Getty Images
Léna

Természetesen ezúttal is jótékony célból készült a fotó, hiszen fontos témára hívják fel vele a figyelmet!

Azt már régóta tudjuk, hogy Katalin hercegné szabadidejében imád fényképezni, az utóbbi években pedig már azokat a portrékat is ő készítette, amelyeket aztán az Instagramon is megosztanak a gyermekek születésnapján. Néha viszont kivételt tesznek, és egyéb alkalmakból is közzétesznek egy-egy képet hol Saroltáról, hol pedig a kis Györgyről vagy Lajosról.

Olvasd el ezt is!
György herceg élete legédesebb portréját tették közzé szülinapja alkalmából

Így történt ma is, ugyanis meglepték a rajongókat egy friss - és nagyon édes - fotóval Sarolta hercegnőről! Persze nem véletlenül: Katalin hercegnéék csatlakoztak egy projekthez, amely a pillangók megmentésére törekszik, és ebben lelkesen részt vett 6 éves kislányuk is.

Imádjuk róla ezt a fotót!

Sokaknak rögtön az jutott eszébe, hogy Sarolta a képen pont olyan, mint egy kis Disney-hercegnő, és jó látni, hogy egyébként mennyire szereti az állatokat. Merthogy azt már Katalinék is felfedték, hogy mindhárom gyermekük imádja a természetet, és bizony még a pókoktól sem félnek. Legalábbis David Attenborough-nak küldött üzeneteikből ez határozottan kiderül:

Olvasd el ezt is!
Katalin hercegné és Vilmos herceg gyerekeinek videója felrobbantotta a közösségi médiát

És ezt a fotóösszeállítást láttad már? Az utolsó kép mindent visz!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Sarolta hercegnő valójában II. Erzsébet királynő minihasonmása