Sarah Hyland válaszolt azoknak, akik beszóltak neki, mert két alakformáló harisnyát viselt az Oscar afterpartiján

instagram
Laura

A Modern család sztárja eddig is őszintén nyilatkozott az egészségügyi problémáiról, ez pedig most sem volt másképp.

Sarah Hyland ugyanis egy krónikus vesebetegséggel küzd, ami miatt az elmúlt hat évben két transzplantáción is átesett.

Decemberben azt is megosztotta, hogy sokáig küzdött betegsége miatt depresszióval is, egyszerűen nem tudta elviselni, hogy mindig gondoskodnia kellett róla valakinek az egészségügyi problémáinak köszönhetően.

Olvasd el ezt is!
Sarah Hyland vallomása: első veseátültetése után egy másodikra is sor került

Múlt hétvégén Sarah is részt vett az Oscar afterpartiján, ahol csodaszép, pink ruhában jelent meg.

Két fotót is feltett Instagramra, az egyik posztjában pedig azt is elárulta, hogy két alakformáló harisnyát viselt. Ezt követően sokan elkezdték kritizálni amiatt, hogy így is egészségtelenül vékony, nem kellene hasonló dolgokat kiírnia, hogy ezzel másokat is őrült diétára sarkalljon.

Sarah viszont nem ezzel a céllal viselte az alakformáló fehérneműt, hanem a műtétje miatt. Korábban elmondta, hogy a vesetranszplantáció során a has első részén kötik össze az új szervet a többivel, ennek hatására pedig az alhas kidudorodhat. Ezt ki is posztolta Twitterre egy lány, Sarah pedig meg is osztotta a tweetet.

“Ha megpróbálod elrejteni a hasadat a transzplantáció után, nehéz dolgod lesz. Már évek óta próbálkozom.”

- írta egy szinten Sarah nevű lány.

Sarah pedig egy azóta törölt bejegyzésben arra kérte a kritizálókat, hogy majd akkor térjenek erre vissza, ha ők is átestek két veseátültetésen és életük végéig szteroidokat kell szedniük. Valószínűleg megbánta a posztot, azért törölte, viszont sokak szerint teljesen jogosan oltotta le a kritizálóit.

Neked mi a véleményed?


Sarah Hyland köztudottan szuper outfitekben jelenik meg egy-egy fontos eseményen. Íme a legjobb szettjei:

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
Sarah Hyland legjobb szettjei