Érkezik a Sailor Moon eddig soha nem látott mozifilmje, méghozzá a Netflixre

Sailor Moon c. sorozat
Kamilla

Aki nagy rajongója volt kiskorában a Sailor Moon című anime sorozatnak, az most örülhet!

Június 3-án debütál a Netflix kínálatában a japán rajzfilmsorozathoz készült film 1. és 2. része. A Sailor Moon Eternal című mozifilmet eddig csak Japánban lehetett látni, most azonban a rajongók és a nosztalgiázók kedvéért végre más országokban is elérhető lesz a Naoko Takeuchi által készített kétrészes moziváltozat.

A hírt egyébként a Netflix tartalommenedzsere is megerősítette, aki maga is nézője volt a nagy sikert aratott anime produkciónak:

Mint oly sok más ember szerte a világon, az animék iránti szeretetemet a Sailor Moon határozta meg gyerekként. Nem csoda, hiszen a karakterek a szerelemről és az igazságosról alkotott képével számtalan rajongó szívét dobogtatták meg.

-
Olvasd el ezt is!
Decemberben érkezik 2021 legjobban várt romantikus filmje - az Oscaron mutatták be az előzetesét

A film története a sorozaton alapul vagyis a csapat bővüléséről és a gonosz elleni harcról szól, amelyben egy kis szerelem is kap helyet. Tehát júniusban igazi 90-es évekbeli nosztalgiában lehet részünk.

A több, mint 40 országban sugárzott széria 1991 és 1997 között futott, amely a legtöbbször csak cenzúrázva kerülhetett adásba a meztelenség és a homoszexualitás nyílt ábrázolása miatt.

Ha kíváncsi vagy a legjobb anime sorozatokra a Netflix kínálatában, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
10 anime sorozat és film a Netflix kínálatából