Ryan Reynolds megint a válással poénkodik: Blake elhagyná?

Getty Images
Kitti

Blake Lively és Ryan Reynolds kapcsolatának szerves részét képezik az álladó viccelődéseik és trollkodásaik a másik közösségi média felületein. Most viszont egy komolyabb dologgal poénkodott Ryan.

Ryan Reynolds a hétvégén a San Diego-i Comic Conon járt, ahol arról is kérdezték, hogy milyen Blake Lively nélkül tölteni mostanság a mindennapokat, aki Európában forgatja éppen a The Rhythm Section-t. Ryan pedig erre a válással kezdett el viccelődni (megjegyeznénk, nem először poénkodik azzal, hogy Blake Lively elhagyja):

„A feleségem éppen a tengerentúlon forgat, így nekem most rengeteg időm van úgy tenni, mintha figyelnék a gyerekeinkre. Valószínűleg épp e beszélgetés alatt nyújtja be a válási papírokat.”

-

De nem kell megijedni (ha halálra rémültél volna), természetesen minden a legnagyobb rendben kettejük között, és imádják egymást, csak épp Ryan Reynolds egy alkalmat sem tud kihagyni, hogy a feleségével viccelődjön, vagy épp azzal, hogy el fogja hagyni.

Olvasd el ezt is!
Kopizd le a stílusát: Blake Lively egy rég elfeledett darabot tett ismét menővé!

Egyébként tényleg ők az egyik kedvenc párosunk, akik annyira összeillenek, mint zsák meg a foltja, és nem csak a humoruk miatt, hanem azért is, mert mindketten überdögösek!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Leckék, amiket Blake Lively és Ryan Reynolds kapcsolatából tanultunk