Rúzsa Magdi tündéri fotót posztolt hármasikreiről: nagyot nőttek a gyerekek az elmúlt időben

RTL Klub
Bíborka

Csak úgy repül az idő, a változást pedig a pici gyerekeken vesszük észre a leghamarabb.

Szinte olyan, mintha tegnap lett volna, hogy Rúzsa Magdi bejelentette, hármasikrekkel terhes, pedig a kicsik februárban már az első szülinapjukat is megünnepelték. Lujza, Keve és Zalán tripla boldogságot hozott a családba, ami azokról a fotókról is sugárzik, melyeket az énekesnő néha megoszt róluk.

Olvasd el ezt is!
Rúzsa Magdi fantasztikus formában: testhezálló ruhában mutatta meg tökéletes alakját

Legutóbb például egy nagyon megható poszttal tudatta a rajongókkal, hogy épp Vajdaságban jártak mind az öten: ahol Magdi könnyes szemmel idézte fel a régi emlékeket, és mesélte el a kicsiknek, hogy „itt született anya meg apa.”

Most pedig újabb édes fotó látott napvilágot, ezúttal csak a három kisgyermek pózol rajta, mindhármak ugyanolyan kalapban. Egyszerűen imádnivalóak, ahogy a réten legelésző lámákat figyelik egy kis utánfutóból. A fotó leírásából az is kiderül, hogy Magdiék Vajdaságban vannak, vagy legalábbis a kép ott készült.

A kommentelők egy része meglepődött, hogy milyen nagyon már a hármasikrek, míg egy másik része szinte követelte, hogy az énekesnő mutassa meg az arcukat is. Valószínűleg erre nem fog sor kerülni, Magdi ugyanis tudatosan áll hozzá ehhez a kérdéshez és szeretné megvárni, míg maguk tudnak majd dönteni arról, hogy szeretnének-e a közösségi médiában szerepelni vagy sem.

Nekik is duplázva érkezett a boldogság:

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Van, aki számított rá: magyar sztárok, akiknek ikrei születtek

Ők pedig teljesen más miatt kerültek reflektorfénybe:

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Magyar sztárok, akiknek házasságon kívüli vagy eltitkolt gyermeke született