Romeo Beckham apja stílusát koppintja

Getty Images
Bíró Eszter

David és Victoria Beckham nem csupán azért olyan szerencsés, mert a világ egyik legszebb és legkedveltebb házaspárja, hanem azért is, mert mind a négy gyermekük egytől egyik gyönyörű.

Bár legtöbbször Brooklyn fiúk szerelemi életéről lehet olvasni, tegnap mégis Romeoval foglalkoztak az újságok. A 17 éves Beckham csemete, ugyanis egyre jobban hasonlít híres édesapjára, akinek elkezdte koppintani fiatalkori stílusát, pontosabban a frizuráit.

A legjobb ízléssel megáldott Beckham fiú, focista édesapja 2000-ben viselt fonott hajviseletét próbálta ki, amellyel a rajongók tetszését is elnyerte. Az egykori focisztár az angol csapat edzőtáborában szerette így hordani a haját. A legidősebb fiú, Brooklyn is sokszor utánozza David Beckhamet mind a ruhák, mind pedig a tetoválások terén, így nem volt meglepő, hogy a kisebbek is el fogják ezt kezdeni.

Romeo egyébként már most olyan jóképű és stílusos, hogy a divatvilág legmenőbb márkái is felfigyeltek rá. Négy éve a Burberry kérte fel az egyik kampányához modellnek. Azóta pedig folyamatosan kapkodnak érte az ügynökségek és a legnagyobb divatházak. Romeot azonban inkább a tervezés érdekli mint a kifutó.

Ha kíváncsi vagy, hogyan néz ki Brooklyn Beckham és a barátnője, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Brooklyn Beckham és barátnője most a legstílusosabb sztárpár