Hivatalos: nem lesz idén olimpia! Kapás Boglárka is reagált a hírre

Instagram/boglarkapas
Tarapcsák Dalma

Idén már biztosan nem lesz olimpia, a tehetséges úszó, Kapás Boglárka azonban előre tekint.

Egy ideje már sejteni lehetett, hogy a koronavírus-járvány idején, ahogy sok más nagy tömeget vonzó eseménynek, úgy az olimpiának is annyi. Most pedig hivatalossá vált: 2020-ban nem rendezik meg a tokiói olimpiát! A tárgyalások szerint legkésőbb 2021 nyarán lesz megtartva az esemény... Természetesen az az elsődleges, hogy megfékezzük a világjárványt, azonban nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy egy-egy élsportoló szó szerint négyéves ciklusokban éli az életét: olimpiától olimpiáig. Erre tesznek fel mindent, ez a sportesemény határozza meg az egyéb versenyeiket, felkészülésüket.

A 2016-os olimpián bronzot nyert Kapás Boglárka azonban szomorkodás helyett előre tekint:

Az időpont változott, de a cél ugyanaz maradt! Tokió 2021, jövünk!👊🦋

-

Az úszótehetség tegnap egy videóban hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy most jött el az összefogás ideje, hiszen csak együtt tudjuk megállítani a koronavírus-járvány növekedését. Márpedig, ha ő, – akinek négy éve ez a dátum lebeg a szeme előtt – ilyen pozitívan és felelősségteljesen tud gondolkozni a témában, akkor nekünk is kötelességünk megtenni a tőlünk telhetőt!

Nem szabad önzően gondolkodnunk, hiszen nem csak a saját életünkért vagyunk felelősek, hanem nagyon sok ember életéért. Most egy világjárványt próbálunk megállítani, amihez nagyon fegyelmezettnek kell maradnunk és be kell tartanunk bizonyos óvintézkedéseket. Ha tehetitek, mindenképpen maradjatok otthon, csak a szükséges élelmiszerekért, vagy gyógyszerekért menjetek ki. Kívánok mindenkinek kitartást, vigyázzunk egymásra és maradjunk otthon.

-


Kapás Boglárka jelölt a JOY Social Media Award #példakép kategóriájában. Ha szeretnéd leadni bármely kategóriában a szavazatodat, akkor irány a joy.hu/sma oldal!

A legnagyobb világsztárok is azt mondják: maradj otthon!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Sztárok, akik csatlakoztak az #IStayHomeFor kihíváshoz a koronavírus alatt