Radics Gigi kislánya egy különleges embertől kapott ajándékot karácsonyra

TV2/Mokka
Zoé

Nagyon édes ajándékot kapott a kicsi Bella.

Tavasszal bombaként robbant a hír, hogy Radics Gigi és szerelme szülők lesznek. Bár kedvese, Mikus Áron nem szívesen szerepel a médiában, Gigi ezt az első perctől kezdve tiszteletben tartotta, magánéletükről pedig nagyon kevés információt osztanak meg a közönséggel. Életük fontos állomásai esetében persze kivételt tesznek, így volt ez ősszel is, amikor az énekesnő életet adott kislányuknak, Bellának. Azóta néhányszor láthattuk már a kicsi sejtelmes fotóit, illetve megmutatta az énekesnő a gyermekszobát is, ami igazi leányálom. Most azonban olyan csodaszép ajándék érkezett a kis Bellának, hogy Gigi nem tudta nem megosztani mindenkivel örömét. Az ajándék ugyanis nem mástól érkezett, mint a világhírű Quincy Jones-tól, akivel Gigi egy ideje már nem csupán szakmai, hanem baráti kapcsolatot is ápol.


Azt hiszem ettől szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphattunk volna. Bella babám egy névre szóló takarót kapott az én kedves barátomtól,mentoromtól Quincy-től. Nem is tudom elmondani mennyit jelent ez nekem. Isten áldjon Quincy!!! Szeretünk és remélem, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk majd a kislányommal együtt. ❤️❤️❤️❤️#gift#christmassgift#fromalegend#loveyouman#youarethebest#godblessyou@quincyjones@quincyjonesproductions🙏🏽🙏🏽🙏🏽

-

Ugye, milyen édes?! Az egyszer tuti, hogy nem minden baba (és mama) kap ilyen figyelmes ajándékot a 20. század egyik legbefolyásosabb zenészétől! A kommentek között a hazai zenész szakma is képviseltette magát, akik egytől egyig el voltak ájulva a nem mindennapi meglepetéstől.

Neked jöhet egy jó könyv karácsonyra?

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
4+1 önéletrajzi könyv, ami szuper karácsonyi ajándék