„Ordenáré dolgokat üvöltött a fülembe!” - Rácz Jenő és Istenes Bence boxmeccse minden eddiginél durvább volt
Az egész ország ezt a mérkőzést várta a legjobban!
Talán senki nem gondolta volna, hogy egy ökölvívással kapcsolatos műsor ekkora sikert arathat 2023-ban, a Sztárbox viszont bebizonyította, hogy az emberek nagyon szívesen nézik azt, hogyan püfölik egymást a magyar celebek.
Az eddigi meccsek ráadásul rengeteg meglepetést és felháborodást váltottak ki az emberekből, az egyik ilyen pedig egyértelműen Rácz Jenő és Kabát Peti mérkőzése volt a múlt héten, amikor is Rácz Jenő úgy kiütötte Kabát Petit, hogy az elveszítette az eszméletét.
Ezúttal Rácz Jenő Istenes Bencével csapott össze, a két sztár között pedig már a meccs előtt is nagyon feszült volt a hangulat, Istenes Bence ugyanis egy olyan Instasztorit osztott meg, amiben az általa összeválogatott rajongói üzenetek szerepeltek, ezeknek a legnagyobb része pedig igencsak kemény, gyűlölködő szavakkal illették a sztárséfet.
Arra viszont senki nem számított, hogy ilyen kimenetele lesz a meccsnek, amit minden túlzás nélkül egy ország várt napok óta!
Reméljük, hogy a következő meccsek is legalább ennyire izgalmasak lesznek!
Ha kíváncsi vagy a Sztárbox első adásának legemlékezetesebb pillanataira, akkor katt a galériára!
Még mindig nem tértünk magunkhoz: ezek voltak a sztárbot legdöbbenetesebb pillanatai
Nem is gondolnánk, milyen sok sztárnak van komoly sportmúltja! Ha kíváncsi vagy a listára, akkor katt a galériára!
A Sztárboxon túl: sztárok, akik brutális sportmúlttal rendelkeznek – van, aki megszállott