Emiatt nem látta még Hayden Christensent a lánya a Star Wars-filmekben
A narancsvidék egykori sztárja, Rachel Bilson hosszú idő után először beszélt lányáról és volt párjáról, Hayden Christensenről.
A színésznő a Betches Moms podcast műsorának vendége volt, ahol elárulta, hogy 6 esztendős lánya még nem látta a Star Wars-filmeket, amelynek főszerepét édesapja, Hayden játszotta. Aki nagy rajongó a franchisenak, az jól tudja, hogy a színész alakította Anakin Skywalkert a második és a harmadik részben.
Ez a szerep pedig elég volt, hogy a színész világhírnévre tegyen szert és örökre egybe forrjon a neve Anakin karakterével. Rachel szerint azonban még túl korai lenne egy olyan filmet megmutatni a kislányának, amelyben az apja gyerekeket gyilkol.
Azt hiszem, tudja, hogy az anyukája és az apukája is színész, de még nincs tisztában azzal, amit lát. Ahogy azt sem tudja még felfogni, hogy mennyire híres az apja, vagy hogy milyen volt a karaktere.
-A színésznő úgy gondolja, hogy csak később jut el egy gyerek arra a szintre, hogy külön tudja választani a filmvásznon látottakat és a valóságot. De azt is bevallotta, hogy szeretné, ha lányában az apja tökéletes példaképként maradna meg és nem egy gonosz karakterrel azonosítaná.
Hayden és Rachel 2007-ben szerettek egymásba a Hipervándor című film forgatásán. Bár sosem házasodtak össze, boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatuk volt 10 évig. 2017-ben viszont a szakítás mellett döntöttek, de azóta is közösen nevelik egyetlen kislányukat.
Ha kíváncsi vagy a sztáranyukák legmeglepőbb nevelési módszereire, akkor kattints a galériára!
Sztáranyukák legmeglepőbb nevelési módszerei