Válaszolj erre az egyetlen kérdésre, és kiderül, hogy pszichopata vagy-e!
Ez most nem a játékos tesztek egyike, ebből ugyanis komolyabb dologra derül fény, mégpedig arra, hogy pszichopata vagy-e.
A pszichopatákra jellemző, hogy nulla empátiával rendelkeznek és bármit megtesznek azért, hogy érvényesítsék az érdekeiket és elérjék a céljaikat. Ebbe természetesen beletartozik az, hogy átgázolnak másokon, manipulálják a környezetükben élőket és mindent megtesznek azért, hogy ők kerüljenek ki győztesen egy-egy szituációból. Nem feltétlenül könnyű felismerni az ilyen embereket, ugyanis nagyon tehetségesen álcázzák magukat. Ha erre a cikkre tévedtél és villámgyorsan lekattintottad, hogy kiderítsd, pszichopata vagy-e, akkor el kell, hogy spoilerezzük az eredményt: biztosan nem vagy az. A pszichopaták ugyanis egyáltalán nem aggódnak ezen, sőt valójában semmin sem stresszelnek igazán.
Ha ezek után is kíváncsi vagy a kérdésre, akkor jó helyen jársz, az interneten ugyanis kering egy ideje egy pszichológiai teszt, amely választ ad arra, hogy pszichopata vagy-e. Íme:
A történet egy lányról szól, aki az édesanyja temetésén megismerkedik egy sráccal. A lány csodásnak tartotta ezt a fiút az első perctől kezdve, álmai pasija volt, így azonnal beleszeretett. Néhány nap múlta a lány megölte a saját lánytestvérét. Mi motiválta abban, hogy ezt megtegye?
-A pszichológiai tesztre elvileg csak azok tudnak válaszolni, akikben megbújik a pszichopaták jellemzője. Gondolkodj egy percig, és bökd rá a választ! Az internet szerint, ha erre gondoltál, sajnos elképzelhető, hogy tényleg pszichopata vagy:
A válasz: Abban reménykedett, hogy a srác eljön a tesója temetésére is.
Mi itt a szerkesztőségben azonnal arra asszociáltunk, hogy féltékeny lett a tesójára, ezek szerint egyikünkkel sincs gond, nem igaz? Viccet félretéve, akkor sincs semmi ok a pánikra, hogy épp helyes választ adtál. A teszt ugyanis nem ad valódi diagnózist, pszichopatának lenni sokkal összetettebb dolog ennél, és még a pszichológusok sem mondják ki a végső döntést egy-egy személy esetében, mielőtt az egy sor teszten végig nem megy. Arról nem is beszélve, hogy nem minden pszichopatából lesz hidegvérű gyilkos, épp ellenkezőleg, sikeressé is válhatnak az életben.
Ahogy a Wikipédián is olvasható, Hervey Cleckley összeszedte a pszichopátia jellemzőit, melyek a következők:
- Felületes báj, amit fel is használ ahhoz, hogy elérje céljait
- Téveszmék hiánya és a patológiás gondolkodás más jeleinek hiánya
- Idegeskedés hiánya
- Megbízhatatlanság
- Őszinteség hiánya
- A megbánás és szégyenérzet hiánya
- A szociális normák szándékos megszegése
- Gyenge ítélőképesség és a saját hibáiból való tanulás hiánya
- Kóros egocentrikusság, szeretetképtelenség
- Öngyilkos szándékok, bár ritkán valósítja meg
- Empátia teljes hiánya
- Személytelen, unalmas szexuális élet
- Felelőtlenség