„Szerintem ez válóok” – Petra összetört, miután Andrissal szóba hozták a gyerekvállalás kérdését

TV2/Házasság első látásra
Bíborka

A Házasság első látásra című műsor újabb fordulatot hozott: Petra és Andris mélyebb témákat boncolgattak.

A házaspárok ezúttal pszichológusoktól kaptak kérdéseket egy dobozban, aminek az volt a célja, hogy általuk megnyíljanak és közelebb kerüljenek egymáshoz. Voltak olyan párosok, ahol ez épp fordítva sült el, mert olyan nézeteltérés alakult ki a felek között, ami az egész kapcsolatra hatással lehet.

Andris feltette a kérdést Petrának, hogy el tudná-e képzelni az életét gyerek nélkül, amire Petra határozott nemmel válaszolt:

„Én mindig is akartam gyereket”

- tette hozzá.

„Kicsit komplexebben közelítem meg, nem akarok hidegzuhanyt, de akkor kezdek spoilerrel. Én a jelenlegi gondolkodásom szerint el tudom képzelni az életemet gyerek nélkül” – jelentette ki Andris.

„Én elmondtam az ehhez való hozzáállásomat, szerintem ez válóok”

-

– válaszolta erre Petra, aki később hozzátette, hogy 34 évesen ő már nem szeretne sokáig várni egy gyerek érkezésére, szeretne anya lenni.

A párnak másnap sikerül kibékülnie, ráadásul az is kiderült, hogy véget ért a nászút, itthon pedig össze kell költözniük, így érdemes félretenni a haragot.

Ezek a nevek ritkán jönnek szóba:

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 különleges és szép név, amit ma már ritkán választanak a szülők a gyerekeiknek