Promóciók
Mintha nem is ő lenne! Palvin Barbi árnyéka önmagának készülő horrorfilmjében
Forrás: Rocco Spaziani/Archivio Spaziani/Mondadori Portfolio/Getty Images

Palvin Barbi már jó ideje szemezgetett a színészettel, de csak az utóbbi években kezdett komolyabban foglalkozni vele. 2014-ben ugyan kapott egy kisebb szerepet a Herkules című filmben, végül a jeleneteit kivágták. Most azonban fontosabb szerep elé néz, hiszen ő lesz a cseh származású rendező, Eva Doležalová rövid horrorfilmjének egyik fontos főszereplője. A film a Serpentine címet kapta, amely idén februárban fog debütáni a Mammoth Filmfesztiválon.
Az alkotásról ugyan nem sokat tudni, de annyit igen, hogy a sztori egy szektáról szól majd, akik létrehoznak egy kígyó-ember hibrid fajt. Palvin Barbara pedig egy ilyen bőrében mutatja meg, hogy nemcsak csodás modell, de igazi színésznő is, aki kaméleonként képes megmutatni a közönségnek, milyen sokoldalú tehetség. Már több felvétel is napvilágot látott a horrorból, de az biztos, hogy a legfrissebb képeken nehezen lehet felismerni a modellt, akinek szépségét mindenki az egekbe magasztalja, ám a film kedvéért teljesen hagyta magát elcsúfítani.
Az alkotás állítólag nem egyszerűen izgalmas, hanem idegtépően félelmetes is lesz, ami valószínű a színészvilág térképére is felteszi majd a gyönyörű modellt.
Ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?
június 5
Gyakorlat teszi a mestert: 7 testbeszéd trükk, ami által sokkal sikeresebb lehetsz
Nem csak az a lényeg, hogy mi áll az önéletrajzodban, hanem az is, hogy hogy viselkedsz.
Megan Fox és sokan mások: híres emberek, akiknek testképzavara van
Kívülről a sztárok többsége tökéletes életet él, kifogástalan ruhákkal és külsővel...
„Azt hittem meghúztam a nyakam, kiderült, hogy 4-es stádiumú rák”
Ez a fiatal lány döbbenetes diagnózist kapott, erre aztán tényleg nem számított!
7 híres pár, akikről sosem hittük volna, hogy valaha randizni fognak egymással
Mindig meg tud minket lepni a sztárvilág!
„Csak arra tudok gondolni, hogy szakítok a pasimmal, pedig szeretem: a szex az oka”
Egy fiatal nő élete első szerelmével él együtt, akit imád, mégis a szakításon jár az esze. Ezt tanácsolta neki a pszichológus!
7 rózsaszín köröm, hogy igazi Barbie-nak érezd magad
Ne állj ellen, hagyd, hogy beszippantson a rózsaszín világ!