Összetöri a nézők szívét Az oxfordi évem: Na de mit tanulhatunk a Netflix új sikerfilmjéből?

Miután felkerült a Netflix platformjára Az oxfordi évem (My Oxford Year) című film, legalább három barátnőm megírta nekem, hogy azt hitte, ez egy aranyos romkom lesz, de „csalódniuk kellett”: az Egy év veled című Julia Whelan regény adaptációja az előzetes alapján talán könnyed kikapcsolódást ígér, de valójában a könnyeinkkel küzdünk a végére.

Az augusztus elsején debütáló romantikus dráma jelen sorok írásakor is szerepel a streamingplatform tíz legnézettebb filmje között Magyarországon, a TikTokon pedig számtalan videót kipörgethetünk arról, mennyire megrázta a sztori a nézőket. Nos, Iain Morris rendezőnek éppen ez volt a célja!

Az oxfordi évem története egyébként olyasvalami, amit már jól ismerünk, csak korábban más szereplők, más környezetben mesélik el nekünk: a főhősnő, az amerikai Anna De La Vega (Sofia Carson) gyerekkora óta arról álmodott, hogy az Oxfordi Egyetemre járhasson, és mielőtt belevágna abba a bizonyos Nagybetűs ÉLET-be egy anyagi stabilitást ígérő pénzügyi elemző poziban, egy évre Nagy-Britanniába költözik, hogy a viktoriánus költészetről tanulhasson. A tanára nem más lesz, mint Jamie Davenport (Corey Mylchreest), aki hamarosan felborítja az alaposan eltervezett jövőképét.

Beleszeret a férfiba, csakhogy a happy end nincs megírva számukra, ugyanis Jamie rákkal küzd, és elutasítja a további kezeléseket, a kemoterápiát. Bár a kapcsolatuk könnyed szórakozásnak indul, idővel mégis komolyra fordul, a férfi pedig szeretné eltaszítani magától Annát, nem akarja, hogy szemtanúja legyen az utolsó heteinek – a nő viszont úgy dönt, búcsút int annak az énjének, aki mindent alaposan eltervez előre, és megpróbál a jelenben élni.

„Az élet néha egy tollvonással húzza át a legjobb terveket is.”

És ez olyasvalami, amivel tagadhatatlanul sokan küzdünk: hajlamosak vagyunk a múlton rágódni, a jövő miatt aggódni, ahelyett, hogy a MOST-ban élnénk, ráadásul gyakran irreális elképzelésünk van a boldogságról. Túl nagy elvárásokkal ugrunk fejest munkákba, kapcsolatokba, utazásokba, és az úgynevezett „tökéletes pillanat-szindróma” miatt inkább arra fókuszálunk, ami nem a terveink szerint alakul.

Így a csalódásunk borítékolható, holott számtalan okunk lenne a boldogságra még akkor is, ha le kell mondanunk néhány elképzelésünkről útközben. Persze nem állítjuk, hogy nem szabad reménykedni abban a bizonyos HIBÁTLANUL TÖKÉLETES időszakban, amikor az életünk MINDEN területe harmonikusan alakul, de azt fontos szem előtt tartani, hogy a boldogságot nem érdemes feltételekhez kötni!

„Amennyiben mindig a ’majd akkor, ha...’ lebeg a szemünk előtt, akkor egyrészt a jelen megélésére kevesebb fókusz kerül, másrészt a lista a végtelenig tud bővülni, és mindig lesz egy következő elérendő dolog rajta.” Félreértés ne essék, érhető, amiért szeretnénk mindent kézben tartani, és az is, ha megvisel minket, amennyiben elveszítjük az irányítást például a magánéletünk, vagy a karrierünk felett.

forrás: Chris Baker/Netflix

Az oxfordi évem című romantikus dráma augusztus elsején debütált a Netflixen Sofia Carson és Corey Mylchreest főszereplésével.

„Az élet legszebb pillanatai gyakran a legzűrösebbek.”

„A bizonytalanság egyik legpozitívabb újraértelmezése, ha ezt az érzést kreatív formába csatornázzuk át, és megtanuljuk észrevenni és kihasználni a veszteség és kiszámíthatatlanság mellett a helyzettel járó új lehetőségeket is” – mondja Eszter. „Emellett az apró rutinok (például séta), a stabil napirend, a rendszeres önreflexió (például naplózás) segíthet abban, hogy a napjainknak mégiscsak mi adjunk keretet ilyen időszakokban is” – fejti ki a pszichológus, majd hozzáteszi, a hálanapló vezetése is hasznos módszer lehet arra, hogy megtanuljuk észrevenni, értékelni, tudatosítani az élet apró örömeit.

„Attól, hogy valami múlandó, még van jelentősége.”

Eszter kitér arra is, hogy a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét mindennapi gyakorlása sokat segíthet abban, hogy a figyelmünk a jelenre fókuszáljon és ne a fiktív jövőt kutassa folyamatosan. „Ehhez a témához hozzáfűzném még a hit mentális erejét is. Vallási hovatartozástól függetlenül hinni abban, hogy minden okkal történik, és csak olyan élményeket kapunk az élettől, amivel meg bírunk küzdeni, nagy lelki erővel ruházhatja fel az egyént. Továbbá fontos felismernünk, ha az aggódásunk már elérte a szorongás szintjét. Amennyiben igen, próbálkozhatunk meditációs vagy relaxációs technikákkal, vagy szakember bevonásával is” – tanácsolja a szakember.

„Nem szabad megbánni semmit, egyedül csak azt, amit nem tettünk meg.”

És hogy miként számolhatunk le a bűntudattal, ha megbánunk valamit, amiről korábban azt hisszük, boldoggá tehet minket? „Ilyen helyzetekben az segíthet, ha megpróbálunk kicsit eltávolodni a jelen helyzettől, és feltesszük magunknak a kérdést: ’Ha öt év múlva visszanézek, mi lenne az, amit inkább sajnálnék – hogy belevágtam, vagy hogy kimaradt?’ Ez rávezet a nézőpontváltásra, és arra, hogy ne a félelmeink, hanem az értékeink vezessenek” – hangsúlyozza Eszter, aki hasonló döntési kérdéseknél gyakran használja a minimax elvet is, ami arra buzdít, hogy a választással járó helyzeteknél minimalizáljuk a maximális veszteséget, azaz nézzük a két lehetőség legrosszabb kimenetelét, és aszerint válasszunk, hogy ezek közül melyik lenne számunkra a kevésbé rossz. Ha pedig megvolt a matek, akkor ne félj lépni, mert kiderülhet, hogy ez lesz életed egyik legjobb döntése!

Ajánlhatunk pár olyan romantikus filmet is a Netflixen, ami garantáltan visszaadja a hitedet a szerelemben?

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!