Békülés a láthatáron? Olivia Wilde és Jason Sudeikis új képe reményt ébresztett a rajongókban

Jamie McCarthy/Getty Images
Léna

Bár csak pár napja derült ki, hogy szakítottak, valójában már hónapok óta külön élnek.

Még Hollywood legnagyobb álompárjai sem feltétlenül maradnak örökké együtt, ezt az elmúlt években sajnos már megtapasztaltuk. Hiszen senki sem számított arra, hogy Channing Tatum és Jenna Dewan külön folytatják majd tovább, ahogy arra sem, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt ilyen csúnya váláson mennek majd keresztül. Ez utóbbi még mindig nem ért véget, pedig már évekkel ezelőtt kezdetét vette:

Olvasd el ezt is!
Ennek sosem lesz vége! Angelina Jolie megint keresztbe tett Brad Pittnek

Legutóbb Olivia Wilde-ról és Jason Sudeikisről derült ki, hogy 7 év jegyesség és két közös gyermek után szakítottak. A hír mindenkit meglepett, hiszen semmi sem utalt arra, hogy gondokkal küzdenének, egy közeli ismerősük szerint azonban az utóbbi időben gyakran vitatkoztak a karrierjük és a lakóhelyválasztás miatt. Jason Sudeikis szeretett volna New Yorkban maradni, míg Olivia Wilde inkább Los Angeles felé húzódott, ráadásul ő sokkal elfoglaltabb volt a forgatások miatt, ami gyakori vitaok volt. Azonban annyi biztos, hogy jó kapcsolatban váltak el, és nagyon közeli barátok maradtak, ezt néhány friss lesifotó erősítette meg.

A képek láttán egyre több rajongó kezdett reménykedni abban, hogy talán békülés van a láthatáron, és sikerül megoldaniuk a problémákat. Hogy az ölelések és a testbeszédük valóban erről árulkodik-e, nem tudni, mindenesetre jó látni, hogy gyermekeik érdekében ilyen éretten állnak a szakításhoz.

Olvasd el ezt is!
Olivia Wilde és férje az ágyból posztoltak közös fotót: megmutatták, milyen egy átlagos reggel az otthonukban

Szívünk mélyén mi azért szurkolunk, hogy megoldják a problémákat, amire egyébként Hollywoodban is bőven akadt már példa:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Sztárpárok, akik szakítottak, mielőtt összeházasodtak volna