Nyugi! Nem vagy bolond, ha gyermeki fejhangon beszélsz a kutyádhoz

Nyugi! Nem vagy bolond, ha gyermeki fejhangon beszélsz a kutyádhoz
Facebook
Twitter
Pinterest
Egy új tanulmány szerint legalábbis semmi rossz nincs abban, ha magas fejhangon, vagy gyerekhangon beszélsz a kutyádhoz, sőt! Jobban felkelti a kutya figyelmét és erősíti a kötődést.

A York Egyetem (UK) kutatói azt vizsgálták, hogy az ilyen eltúlzott beszédmód a kisgyermekekhez hasonlóan segíti -e a kutyákat a megértésben és a kommunikációban.

„Azt akartuk kideríteni a kutatás során, hogy vajon van-e funkciója vagy haszna annak, ha a kutyánkhoz úgy beszélünk mint egy gyerekhez, vagy ez csak szimplán megszokás, mert a kutyát úgy kezeljük, mint a család gyermeki tagja.” – mondta Alex Benjamin a kutatás vezetője.

Korábbi kutatások azt az eredményt hozták, hogy a kölyköknél nagyon sokat segít az eltúlzott, gyerekhangos kommunikáció a megértésben, de idősebb, felnőtt kutyáknál már nem volt túl sok jelentősége.

Benjamin és csapata viszont kiderítette, hogy nem ilyen egyértelmű ez a dolog és bizony a felnőtt kutyáknál is van jelentősége a gyerekhangnak.

A kutatók 69 felnőtt kutyával végeztek vizsgálatot, melyben beszélt hozzájuk egy ember gyerekhangon kutyás mondatokat (pl: jó kutya, megyünk sétálni stb.), egy másik ember pedig normális hangon, teljesen hétköznapi dolgokat (pl: tegnap moziban voltunk).

Megfigyelték, hogy a kutyák egyértelműen ahhoz az emberhez vonzódtak, ahhoz mentek oda és azzal akartak játszani, akitől a gyerekhangon elmondott kutyás mondatokat hallottak.

A beszélők aztán elkezdték keverni a kutyáknak szóló mondatokat a hétköznapi mondatokkal és a normál felnőtt beszédhangot a gyerekhanggal. Ezzel azt vizsgálták, hogy a hang befolyásolja jobban a kutyákat, vagy a mondat tartalma. Tehát azt akarták megtudni, hogy melyik van nagyobb befolyással egy kutyára: a „megyünk sétálni” normál hangon, vagy a „tegnap voltam moziban” gyermeki fejhangon.

Az eredmény szerint a legjobban arra az emberre figyeltek a kutyák, akik a nekik szóló mondatokat gyermeki hangon mondták. Tehát a kutatás is alátámasztja, hogy abszolút indokolt fejhangon beszélni a kutyádhoz, annak érdekében, hogy jobban figyeljen rád és megértse, amit mondasz.

„ Arra a következtetésre jutottunk, hogy a kutyák fogékonyak az ilyen típusú beszédre, így nagyon hatékony lehet például akkor, ha egy idegen kutyával szeretnénk felvenni a kapcsolatot. Sok gazdinak pedig végre bizonyítékkal szolgálunk, hogy egyáltalán nem bolondos vagy őrült, ha gyermeki fejhangon beszél a kutyájával” – mondta Benjamin, a kutatás vezetője.

Tehát jó hír hölgyek, tudományosan bizonyított, hogy mindenki nyugodtan gügyörészhet és fejhangon örülhet a kutyájának!

„Jaaaj deügyeeees a kicsiszerelmeanyánaaaak”

Forrás: huffingtonpost.com

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.
Nice job!
Imádom!
Tovább olvasok

június 5

kos 03.21 - 04.19

bika 04.20 - 05.20

ikrek 05.21 - 06.21

Miközben borzasztóan nagy lendülettel dolgozol egy bizonyos dolgon,...

rák 06.22 - 07.22

oroszlán 07.23 - 08.22

Az utóbbi időben túl sokat foglalkozol mások véleményével,...

szűz 08.23 - 09.22

Elakadtál egy bizonyos folyamatban, úgy tűnik, fogalmad sincs,...

mérleg 09.23 - 10.22

skorpió 10.23 - 11.21

Korábbi csalódásaid miatt kissé bizalmatlan vagy az emberekkel...

nyilas 11.22 - 12.21

Miközben hatalmas erőfeszítéseket teszel azért, hogy teljesíts egy...

bak 12.22 - 01.19

vízöntő 01.20 - 02.18

Amikor már a csekély eredmények miatt megremeg a...

halak 02.19 - 03.20

Komoly célt tűztél ki magad elé, melynek már...

Elolvasom végigMegnézem
Kép

Időjáráshoz öltözve: Mit vegyek fel június első hétvégéjén? (június 5-7.)

Megint csak közeledik a hétvége, amire már most érdemes készülni lelkileg, na meg persze gardób ügyileg is.

Kép

Emlékszel még rá? Ő volt Kim Kardashian első férje

Kanye előtt Kim Kardashian 2 férjet is elfogyasztott!

Kép

4 dolog, amit egy férfi csak akkor mond, ha tényleg szerelmes

Gondolkodtál már azon, vajon (a nyilvánvalókon túl) miből tudhatod, hogy a pasid tényleg nagyon szeret téged? Ha ezek a mondatok nem egyszer elhangzottak már a kapcsolatotokban, a válasz egyértelmű!

Kép

Miley Cyrus falatnyi ruhában mutatta meg, hogy talán még sosem volt jobb formában

Ezek a friss fotók bizonyítják, hogy a 27 éves énekesnő óriási változáson ment át az elmúlt pár évben.

Kép

Csupasz testére írt üzenetekkel kampányol a magyar influenszer

A népszerű influenszer, Budavári Fülöp legújabb, pikáns fotósorozatával arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen észrevétlen sérüléseket okozhatnak bennünk az elejtett szavak és mondatok.

Kép

Nagy nyári táskakörkép: természetes anyagok és különleges fazonok

A természetes alapanyagból készült táskák most sem maradhatnak ki a sorból!

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem