Még mindig keressük az állunkat: Nyári Dia elsöprő győzelmet aratott a Sztárbox legutóbbi adásában

RTL Sajtóklub
Fanni

Hihetetlenül izgalmas mérkőzés volt!

Valljuk be, nem sejtettük, hogy a Sztárbox ennyire a képernyő elé fog szegezni minket nőket is, de az eddigi adások maximálisan bebizonyították, hogy bizony az ökölvívás elképesztően izgalmas és szórakoztató tud lenni.

A legutóbbi negyeddöntőben ismét három meccset nézhettünk végig, de persze minket a csajok harca érdekelt a legjobban. Ezúttal Nyári Dia és Járai Kíra léptek a ringbe, a mérkőzés pedig az első perctől kezdve nagyon izgalmasnak bizonyult. Az egyértelmű, hogy Dia és Kíra megnézték az eddigi meccseket, hiszen sokkal óvatosabbak voltak, ráadásul a védekezésre is sokkal nagyobb figyelmet fordítottak, mint az eddig ringbe lépő női versenyzők.

A harc hihetetlenül izgalmas volt, ám végül egyöntetű pontozással Nyári Dia nyerte a mérkőzést, aki nagyon örült a győzelmének.

forrás: RTL Sajtóklub

A színésznő teljesítménye egyébként azért is volt lenyűgöző, mert a Dia kisfilmjéből kiderült, hogy kevesebb ideje volt felkészülni, mint ellenfelének, Járai Kírának, ez viszont úgy tűnik nem tudta megakadályozni abban, hogy győzzön.

Innen is gratulálunk Diának, na meg persze Kírának is, aki szintén nagyon ügyes volt!

Ha kíváncsi vagy a Sztárbox első adásának legemlékezetesebb pillanataira, akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 3 kép
Megnéztük a Sztárbox első adását! Ezt a három pillanatot semmi sem überelte