Az ’N Sync egykori tagja és férje gyermeket vállalnak, béranya hordja ki majd az ikreket

gettyimages/Bob Berg
Kamilla

Az ’N Sync egykori tagja, Lance Bass óriási örömhírt osztott meg a világgal!

Az énekes és a férje, Michael Turchin szülők lesznek, méghozzá egy béranya segítségével, aki ikreket vár. A pár 2014-ben fogadott örök hűséget egymásnak, egy interjúban pedig azt is elárulták, hogy milyen érzések kavarognak bennük most, hogy végre teljesült egy nagy álmuk.

Amikor elmentünk a béranya közvetítő céghez, fogalmunk sem volt róla, hogy ez miről is fog szólni. Nagyjából mindenkinek, akit ismertünk, az elején balszerencséje volt ezzel a lehetőséggel kapcsolatban.

-
Olvasd el ezt is!
Ritka pillanat: izgalmas részleteket árult el fiairól Jessica Biel

Az énekes azt mondta, hogy sokan nem mernek erről beszélni. Pedig nagyon fontos lenne, hogy az örökbefogadás mellett a béranyaságról is beszéljenek az emberek, hiszen sokan mennek keresztül ugyanazokon a dolgokon és nehézségeken. A 42 éves énekes azt is megosztotta a rajongókkal, hogy egy fiú és egy kislány édesapjai lesznek párjával, akivel mindig is nagy családról álmodoztak.

A picik novemberben fognak világra jönni, de Lance nem bánná, ha Halloween ünnepére (október 31.) esne a nagy nap, hogy jelmezbuliban ünnepeljék a szülinapjukat. Az ’N Sync sztárja egyébként egy időre félbeszakítja a zenei projektjeit, hogy csak és kizárólag az apaságra koncentrálhasson.

Ha kíváncsi vagy, mely hírességek gyermekeit hordta ki béranya, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Sztárok, akiknek béranya hordta ki gyermeküket