„Az emberek szeretnek a szerelemről olvasni” – Interjú a Szerelmünk lapjai című film írójával

Getty Images
Tarapcsák Dalma

Nicholas Sparks rendszeresen könnyeket csal a szemünkbe, és (kis túlzással) neki köszönhető Ryan Gosling sztárrá válása. A nekünk adott interjúban pedig azt is elárulta, hogy melyik regényéből készült filmet látta legtöbbször!

Bátran ki merem jelenteni, hogy nincs olyan nő, akit ne ríkatott volna meg életében legalább egyszer Nicholas Sparks. Aki most csóválja a fejét, annak el kell árulnom, hogy az író nevéhez köthető a Szerelmünk lapjai, a Szerencsecsillag és Az utolsó dal is, hogy csak néhányat említsek remekművei közül, amelyeket megfilmesítettek.

Huszonöt éve jelent meg első regényed, a Szerelmünk lapjai. Gondoltad volna annak idején, hogy a könyvedből később film is készül, amely az idők során igazi romantikus klasszikussá fog válni?

Dehogy! Ugyanakkor persze nagyon jó érzés, hogy így alakult. Mostanra több regényem is mozivászonra került, én pedig mindet meg is néztem (nevet). Azt hiszem, a Séta a múltba című filmet láttam a legtöbbször, de tudom, hogy a Szerelmünk lapjai a legnépszerűbb mind közül.

Hogyan kell elképzelni egy ilyen jellegű regény írásának folyamatát?

Általában két-három hónap, mire teljesen kirajzolódik a fejemben egy regény váza, majd azt követi hat hónap, amit írással töltök. Persze ezzel még nincs vége a folyamatnak! Két hónapnyi szerkesztés előzi meg a nyomdába küldést, majd a megjelenéskor elindulok egy turnéra. Bár kevésnek tűnhet maga az idő, amit írással töltök, így is intenzív hat hónapról beszélhetünk, hogy csak heti négy napban ülök a gép előtt.

És a maradék három napot mivel töltöd?

Gondolkozom az adott regényem fordulatain (nevet). A viccet félretéve, igyekszem ilyenkor más foglalatosságokból töltekezni. Szeretek utazni, illetve meglepő módon az olvasás is egyfajta kikapcsolódás nálam – nagyon szeretem Stephen King regényeit.

Olvasd el ezt is!
Színházban sírni voltál már? Készül a Szerelmünk lapjai musical

Ő volt a legnagyobb hatással az írásaidra?

Azt hiszem, igen! Szeretem azt a fajta könnyedséget, ahogy játszik az eseményekkel, illetve kifejezetten őszinték a karakterei. És a mai napig képes újra és újra elérni azt, hogy az ember ne akarja letenni a könyvét. Szeretném, ha az én könyveimmel kapcsolatban is így éreznének az olvasók.

A könyveidben vannak gyakran visszatérő fordulatok, illetve karaktertípusok is. Ez mennyire tudatos?

Teljesen nem hasonlít egymásra két szereplőm, az biztos. Ugyanakkor nem tudom elrejteni mögötte azt a gondolatiságot, amit képviselek.

Ha nem a visszatérő drámai karakterekben, akkor miben látod regényeid sikerességét?

A jó sztorikban! Az emberek szeretik a romantikát, szeretnek a szerelemről olvasni, legyen az bármilyen szinten drámai. Egy kicsit minden regényemben megtalálhatja magát mindenki, ami által úgy érzi, hogy ő maga is részese a történetnek – és egy kicsit azt akarja, hogy ne érjen véget.

Ez a cikk a JOY magazin egy korábbi lapszámában megjelent interjú frissített változata.

Ha te is nagy Szerelmünk lapjai-fan vagy, nézd meg ezt a cuki galériát is!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Ilyen lett volna a Szerelmünk lapjai Disney-szereplőkkel