Mindig vonzott a filmezés világa? Ezzel a kérdőívvel kiderítheted, melyik szakma passzol hozzád a legjobban!

Nemzeti Filmintézet
Barna Borbála
A cikk támogatója a Nemzeti Filmintézet

Sorozat- és filmrajongóként szívesen betekintenél a kulisszák mögé és akár ki is próbálnád magad a filmiparban? Egy mindössze 20-25 perc alatt kitölthető kérdéssorból megtudhatod, melyik filmes pozícióban építhetnél karriert.

Tudod, mi a közös a Dűne, a Fekete Özvegy és a Gran Turismo című filmekben? Például az, hogy mindhármat részben hazánkban forgatták le. Magyarország ugyanis mára Európa második legnépszerűbb filmgyártási központjává nőtte ki magát, ahol évente közel 300 alkotás készül. Sőt, 2019 óta robbanásszerűen, pontosabban 40 százalékkal emelkedett azon nemzetközi produkciók száma, amelyeknek stábja Magyarországra utazott a felvételek miatt. Legutóbb olyan világsztárok érkeztek Budapestre, mint Jenna Ortega és Paul Rudd, akik a Death of a Unicorn című filmen dolgoznak, októbertől pedig az Oscar-díjas Angelina Jolie is hazánkba látogat egy időre, mivel itt készül a legendás operaénekesnőről, Maria Callasról alkotás. A filmipar körülbelül 20.000 embert foglalkoztat Magyarországon, a betölthető pozíciók palettája pedig igencsak színes – éppen ezért bárki megtalálhatja köztük az érdeklődésének megfelelőt.

Olvasd el ezt is!
8 világhírű film, amiben budapesti utcák szerepelnek

Kreativitásra fel!

Lázi Jennifer sminkes, maszkmester például már gyermekként beleszeretett a filmek világába, és olyan munkát keresett, amely mellett sosem unatkozhat. „A sci-fi és a fantasy műfaját érdekesnek találtam, hiszen ezek az alkotások nemcsak hétköznapi emberekről szólnak, hanem földöntúli, földönkívüli karaktereket mutatnak be, mert egy másik univerzumba vagy bolygóra repítenek el minket. A szereplők megteremtéséhez tehát a képzelőerőmet kell használni” – meséli a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című romantikus vígjáték vezető sminkese, akit kíváncsivá tett, hogyan lehet vászonra vinni olyan filmek hőseit, mint például A Gyűrűk Ura. „Sokáig nem tudtam, hogy ez a feladat a maszkmesterséget takarja, mert ez a szakma korábban kevésbé volt ismert, elterjedt” – emeli ki, majd hozzáteszi, a filmipar ma már szerencsére nagy hangsúlyt fektet erre a foglalkozásra.

Ő például a KREA Design Iskola smink- és maszkképzésén olyanoktól tanulhatott, mint az Oscar-díjas maszkmester, Elek Zoltán és öt éve maga is előadásokat tart fiataloknak a maszkmesterségről. Jennifer azt mondja, inspirálta őt a szakmája összetettsége, izgalmas kiszámíthatatlansága, és az, hogy sokkal kreatívabb módon mutathat be egy adott karaktert, illetve bizonyos lelkiállapotokat a színészeken. „Ez a szerepkör azoknak ideális, akiket motivál, hogy folyamatosan új helyszíneken és kihívásokon dolgozhat, mindig más emberekkel, nem állandó környezetben” – hangsúlyozza Jennifer, aki szerint a problémamegoldó és az improvizációs készség, továbbá a stressztűrés a smink- és maszkmesterség alapfeltételei közé tartoznak.

forrás: Fotó: Lázi Jennifer

a komfortzónán túl

A változatos kihívások, a komfortzónából való kilépés vonzotta a filmiparban Sági Bencét is, aki location managerként dolgozik. „Ez a pozíció áll hozzám a legközelebb, mert folyamatosan úton lehetek és sok szervezéssel, különböző kérések elintézésével jár” – fejti ki Bence, akinek filmenként változnak a feladatai.

A location manager munkája akkor kezdődik el, amikor kap az alkotóktól egy összefoglalót arról, milyen helyszíneken képzelték el a forgatásokat, amire ő több opciót is küld. Feladatai közé tartozik a kiválasztott helyszínek megtekintésének szervezése, és az adott lokációkon a felvételek során is mindenért ő felel. Tulajdonképpen hidat képez a stáb és a környéken élő emberek között: kommunikál a felek igényeiről és a konfliktuskezelésért is felel. „Ha például olyan váratlan ötletek adódnak a helyszínen, hogy az alkotók szeretnének egy panelház ablakából is felvételeket készíteni, akkor nekünk kell egyeztetünk a tulajdonossal erről” – hozza fel példaképpen Bence. „Olyan feladatokat kell azonnal megoldani, amelyek a hétköznapokban nem biztos, hogy felmerülnének. Ráadásul olyan emberekkel találkozhatunk, akikkel másképpen talán nem futnánk össze és izgalmas helyekre eljuthatunk.”

Bence szeret különböző BKK területeken forgatni, az egyik legemlékezetesebb élménye például az volt, amikor a Netflixen streamelhető Végtelen matrjoska (Russian Doll) sorozat miatt a Kossuth tér alatt húzódó Rákosi-bunkerben dolgozhattak éjszakánként a metróalagutakban üzemszünet idején. „Nagyon izgalmas volt, ezekért a pillanatokért éri meg csinálni ezt a munkát” – árulja el Bence, aki hamarosan egy, a második világháború utáni eseményeket feldolgozó amerikai produkcióban fog közreműködni.

Filmes lennél?

Kíváncsi vagy, hozzád melyik szakma passzolna a legjobban a filmiparban? Ezt könnyedén kiderítheted, ha kitöltöd a Nemzeti Filmintézet 20-25 perces „Filmes leszek!” pályaorientációs kérdőívét, amelynek segítségével útmutatást és ötleteket kaphatsz a sokszínű filmes szakmákkal és szakterületekkel kapcsolatban. A sorozatok és a filmek elkészüléséhez ugyanis számtalan ember csapatmunkájára van szükség: a kreatív, szellemi feladatokat ellátó pozíciók mellett a stábok sok technikai és fizikai munkakört is kínálnak.

Jó hírünk van: ősztől több, mint 80 fő számára indulnak az NFI által támogatott képzések, így dimmer operátor, asszisztens, unit koordinátor, berendező csapattag (buyer, swing, standby kellékes), sustainability asszisztens és VFX szakember területeken is kipróbálhatod magad. A filmesleszek.nfi.hu oldalán egyébként két kérdőívet is találhatsz:

  • A 17-24 éves korosztálynak összeállított „Filmes leszek!” kérdéssor az első pályaválasztóknak szól, illetve azoknak, akik úgy érzik, még nem találták meg a helyüket a képzés vagy a munka világában.
  • A 25+ korosztálynak szóló kérdőív azoknak a pályamódosítóknak szól, akik már rendelkeznek munkatapasztalattal és kíváncsiak arra, hogy milyen filmes munkakör illene leginkább alkatukhoz, kompetenciáikhoz.

A forgatások tele vannak izgalmas pillanatokkal:

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 színész, akinek egy forgatáson kellett szembenéznie legnagyobb félelmével

Nézd meg az alábbi videót!

Kattints az alábbi képre és tudd meg melyik filmes szakma passzol hozzád a leginkább!

forrás: Nemzeti Filmintézet