Nemazalány végre megszólalt: keményen visszaszólt az őt kritizálóknak

Bogár Zsanett
Fanni

A Sztárban sztár versenyzője nem hagyja magát!

Halascsák Fanni, művésznevén Nemazalány a zenerajongók körében eddig is ismert volt, ám az igazán nagy figyelem akkor kezdett rászegeződni, amikor is tavaly megnyerte párjával az Ázsia Expressz című műsort a tv2-n.

Ekkor ugyanis szó szerint az egész ország megismerte a nevét, és egyre többen lettek rá és a munkásságára kíváncsiak.

Olvasd el ezt is!
„Nagyon mélyről indultam és saját erőmből emelkedtem fel.” - Nemazalány szerint nehéz gyerekkora miatt vitte sokra

Épp ezért hatalmas volt az öröm, amikor a tv2 bejelentette, hogy Fanni lesz az egyik versenyző a Sztárban sztár legújabb, kilencedik évadában, ráadásul olyan sztárok mellett, mint Oláh Ibolya, vagy éppen Gubik Petra.

A dolgok viszont nem éppen úgy alakultak, ahogy azt Nemazalány várta, ugyanis az elmúlt két hétben, rengeteg kritikát kapott a Sztárban sztár című műsorban nyújtott teljesítménye miatt. Fanni eddig csendben volt, ám most úgy tűnik, hogy betelt nála a pohár, és kiírta magából azt, ami igazán zavarja:

„Szép estét kívánok mindenkinek! Nem is tudom, hogy köszönjem meg, azt a sok-sok támogatást, amit tőletek kapok! A rengeteg szavazatot vasárnaponként a Sztárban sztárban és a sok kedves üzenetet! (...) Tudom, hogy ha sok munkát teszek bele, akkor itt is fogok tudni eredményt elérni, és ha alázatos maradok, akkor tiszta lelkiismerettel tudom majd befejezni, amit elkezdtem. Köszönöm a sok erőt, és nem fogok csalódást okozni!" – kezdte az üzenetét Nemazalány, majd rátért a lényegre:

„A rosszakaróimnak és az otthon ülő és intelligenciával nem megáldott kommentelőknek pedig csak annyit szeretnék üzenni, hogy abszolút kinőttem már abból, hogy miattatok érezzem magam szarul... De tényleg! Nyomjátok nyugodtan, de nem igazán bántja a lelkemet... Én sok sikert kívánok nektek az életben! Minden olyan ember, aki építő jellegű kritikával próbál ellátni, örömmel fogadom, de ha buta vagy, akkor sajnos nem is látom, amit írsz, mert én abszolút a szellemi párbajban hiszek...”

Mi innen is nagyon drukkolunk Fanninak a műsorban, és már alig várjuk a következő produkcióját a Sztárban sztárban!

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
7 híres magyar ember, akik arcpirítóan fiatal ember mellett találták meg a boldogságot