Alig viseltem sminket az elmúlt 2 hónapban, elmondom, mit tapasztaltam a bőrömön

pexels.com
Kerekes Vivien

A házi karanténban lehetőségem nyílt hetekig hanyagolni a sminkelést, és most elmesélem, milyen változást észleltem!

Sosem voltam az a típus, aki minden nap szépen kisminkelné magát, hiszen azt a plusz időt reggelente inkább az alvással töltöttem. De azért időnként használtam alapozót, a szempillaspirál és a szemöldököm kiigazítása pedig sosem maradhatott el. Ha viszont az ember lánya minden nap sort kerít erre, annak egy idő után nyoma marad. Úgy pár hónapja vettem észre, hogy míg régen szép dús szempillám volt, addig mostanra már jóval rövidebbek, és a sminklemosásnál egy időben több is kihullott, mint kellene. Ugyanez a szemöldökömre is igaz volt sajnos.

Olvasd el ezt is!
Van értelme mellőzni a sminkelést, hogy "lélegezhessen" a bőr?

Ezért amikor márciusban a koronavírus miatt az állandó home office-ra álltunk át, úgy döntöttem, adok egy kis pihenőt az arcomnak is. Az elején még kifestettem ugyan a szempillámat, hogy jobban érezzem magam a bőrömben, és legalább ennyiben hasonlítsanak a hétköznapjaim a korábbiakra (kutatások szerint egyébként is van előnye az otthoni sminkviselésnek), de egy ponton úgy döntöttem, felhagyok vele. Arra gondoltam, tesztelem, milyen hatással van a bőrömre az, ha közel két hónapig egyáltalán nem használok sminket.

És az igazság az, hogy ez idő alatt csak minimális változást tapasztaltam. Szerencsére a bőröm az elmúlt pár évben végre maga mögött hagyta tinikori múltját, és már nem küzdök annyit pattanásokkal, de általánosságban egy-kettő mindig van az arcomon. Mire az elmúlna, jön egy másik. Ez most, az elmúlt két hónap alatt nem fordult elő. Egyetlen egyszer lett pattanásom, és egyébként legalább ezektől mentes maradt a bőröm.

forrás: unsplash

Ezen túl viszont nem is igazán változott semmit az arcom. A szempilláim nem lettek hosszabbak vagy dúsabbak, a szemöldököm pedig teljesen ugyanolyan maradt, mint előtte. A bőröm nem lett különösebben tisztább, üdébb, a pórusaim pedig szintén nem lettek kisebbek. Hogy miért, arról gyorsan találtam is némi információt a neten: a helyzet az, hogy a sminktől mentes bőr még nem lesz egyenlő az egészséges, hibátlan arcbőrrel. A sminkmentes napok és a pihenés kell neki, de csodát nem várhatunk tőle.

Pláne, hogy ma már igazán jó minőségű termékeket vásárolhatsz, amelyek olyan összetevőket tartalmaznak, amivel még jót is tesznek a bőrödnek. Védenek a napsugárzástól, E-vitaminnal dúsítottak, hialuronsavat juttatnak a bőrödbe - ha ezeket elhagyod, nem is biztos, hogy észlelsz majd változást az arcodon. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy olyan termékeket válassz, amelyek tényleg a bőrtípusodnak megfelelőek, mert ezzel többet tehetsz a szépségedért. A sminklemosás este pedig kötelező program, mindegy, milyen fáradt vagy! Arra viszont figyelj, hogy itt is olyat válassz, ami előnyös számodra, mert ha nem tudod teljesen eltüntetni a sminkedet, könnyebben megjelennek a bőrödön a pattanások is.

Olvasd el ezt is!
4+1 sminktermék, aminek kötelezően a neszeszeredben kell lennie

Ami pedig igazán jó hír, hogy a JOY-Napok Digital Special alatt hatalmas kedvezményekkel vásárolhatsz szuper sminktermékeket! Íme egy kis javaslat:

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Sminktermékek, amiket olcsóbban szerezhetsz be a digitális JOY-Napok alatt