Promóciók
Hetek óta nem olvasok híreket, azóta minden megváltozott
Forrás: Apple TV/The Morning Show

Nagyjából, mióta léteznek okostelefonok, azóta nem telt el úgy reggel, hogy ne a hírek és közösségi oldalak pörgetése mellett innám meg az első kávémat. Sőt, úgy két perccel a szemem kinyitása után már tudom, hogy kinek a cicája szülinapos, hány kilométert futott egy régi kollégám, milyen céllal keres SOS betonozásra szakembert a barátnőm férje, és mióta a híroldalakat bekövettem, azóta azt is, hogy mi a helyzet Csecsenföldön.
Valljuk be, azért vannak kevésbé nyomasztó dolgok is éhgyomorra, mint az afgán nők helyzetéről tájékozódni, vagy az aktuálpolitikai helyzeteken vérnyomás emelkedésig hergelni magam. Amikor ráeszméltem, mennyire káros ez a folyamatos online jelenlét és hírfigyelés, először elkezdtem elrejteni a közösségi oldalakon a falaimról a folyton negatív dolgokat posztoló ismerőseimet, majd szépen kikövettem a híroldalakat is.
Nagyjából egy kutya-macska-közös fotó-nyaralós kép feed lett a Facebookomból, ez viszont pont elég volt arra, hogy ne is annak pörgetésével kezdjem és zárjam a napom, vagy nézzem meg kávészüneteim alatt, vagy mikor épp unatkozom.
Teltek a hetek, és ahányszor végignéztem a hírfolyamot, 1-2 perc után már fel is adtam, hiszen érdekességet nem igazán láttam, maximum néhány inspiráló gondolatot vagy mélyenszántó Coelho-bölcsességet csillámló madárkás háttérrel, így az üresjáratokban inkább rákerestem olyan dolgokra a Google-n, ami érdekel, vagy beleolvastam egy e-könyvbe. Az otthoni szabadidőmben ismét előszedtem a hangszereimet, és a jógaszőnyeg is gyakrabban előkerült, mert akármilyen szomorú, volt, hogy az edzés helyett is inkább a kanapén a mobilomat tekergettem, és kattintottam rá sorra a hatásvadász címekre.
Három hét elteltével ötletem sincs, hogy mi a helyzet a hazai politikával, és arról sem, hogy melyik sztár vált el vagy házasodott, sőt, arról sincs lövésem, hogy melyik tehetségkutatóban ki most épp a befutó, de négy új dalt tudok zongorán, nincs már bennem kora reggel az ideggörcs, és nem foglalja feleslegesen az amúgy is kevés szabadidőmet mások élete.
Hosszú távon ez ugyan nem fenntartható, de ezt a fajta időszakot hírdetoxot mindenképp be fogom vezetni az életembe.
Nézd meg a galériát is!
Hogy tetszett a cikk?
május 29
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.
Napi horoszkóp május 27.: a Kosoknak egyszerre több fronton kell helyt állniuk, a Rákok kivételes tehetséggel bírnak
A csillagok a hosszú hétvége első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!