Négy év után véget ért Mihalik Enikő kapcsolata, de máris új szerelme van

@eniko
Kálmán Zsófi

Mihalik Enikő nem élvezte sokáig a szingli életet!

Nem csoda, ha nem tűnt fel neked, hogy Mihalik Enikő és Vladimir Roitfeld már nem alkotnak egy párt, hiszen a magyar modell és kedvese szinte sosem posztoltak közös életükről a közösségi médiában. Ettől független 4 évig voltak együtt, az pedig, hogy szakítottak, Enikő egyik friss nyilatkozatából derült ki.

A modell elmondása szerint ő és Vladimir már tavaly decemberben pontot tettek kapcsolatuk végére, ám Mihalik Enikő így sem maradt egyedül. Februárban ugyanis egy házibuliban összehozta az élet egy magyar származású férfival, akiről egyelőre a lány nem szeretne többet mondani, a titokzatos srácról mindössze annyi derült ki, hogy New York és Magyarország között ingázik, a jövőt pedig itthon képzelik, így könnyen lehet, hogy Enikő hamarosan felhagy eddigi életével, és hazaköltözik. Izgi, nem? Mi már alig várjuk, hogy lássunk róluk egy közös fotót!

ÉS EZT LÁTTAD MÁR?

Nézd meg a galériánkat - 15 kép
Sztárpárok, akikre alig emlékszünk, hogy valaha jártak