Fitteskedjünk
Napi horoszkóp május 28.: a Bikák sodródnak az árral, a Rákok hatalmas nyomás alól szabadulnak fel
Forrás: Pexels by Pixabay

NAPI HOROSZKÓP MÁJUS 28.
KOS (március 21-április 20)
Roppant frusztrálónak találod, hogy megállás nélkül mindenki a nyakadba zúdítja a megoldandó problémáit, ám mivel senkit sem szeretnél megbántani, épp ezért egyfajta jó pszichológusként meghallgatod a környezeted búját-baját. Mások kétségtelenül hálásak neked, abszolút népszerű is vagy, emellett azonban a saját életed annak megoldandó problémáival abszolút háttérbe szorulnak. Eljött tehát a pillanat, amikor meg kell húznod egy határvonalat és diplomatikus magyarázatot adva kilépned az alkalmi lelkisegély szolgálatb, hiszen a a te megoldásra váró ügyeid legalább olyan fontosak, mint mások problémái. Ne félj kiállni magadért, amennyiben emberi hangnemet választasz, abban az esetben nem fogják zokon venni a mondanivalódat!
BIKA (április 21-május 20)
Ugyan nem minden alakul a terveid szerint a hétvége első napján, mégsem tiltakozol, hisz tudod, hogy nem lehet mindig pontosan kiszámítani a dolgok előrehaladását. Bár te a tervezhetőség és kiszámíthatóság híve vagy, ebben az esetben neked is könnyebbséget jelent, ha csak sodródsz az eseményekkel, abban bízva, hogy magától jön a megoldás. Lehet, hogy nem így lesz, ám ezúttal mégis érdemes a pillanatnak élned, a jövő miatt pedig ráérsz aggodalmaskodni, ha jelenné válik!
IKREK (május 21-június 21)
A hétvége első napján valaki akaratodon kívül próbál belerántani egy igen kellemetlen szituációba, amiből te jól biztosan nem jöhetnél ki. Neked azonban szerencsére helyén az eszed, nem mész bele tehát olyasféle, rád nézve veszélyes helyzetbe, amiért később komoly felelősséget kellene vállalnod. Pontosan tudod a határaidat, igyekezz tehát ezeken belül maradni és hozd a másik értésére, hogy te nem leszel a megfelelő partner a saját akarata érvényesítésére. Ha emiatt neheztelne rád, ne bánkódj, hisz ezek szerint csupán fel akart használni valamire.
RÁK (június 22-július 22)
Olyasfajta nyomás alól sikerül végre felszabadulnod a hétvége első napján, amely régóta nehezítette meg az életed, szinte rátelepedve a közérzetedre is. Épp ezért most rendkívülien megnyugtat a tudat, hogy egy darabig biztosan nem lesznek emiatt álmatlan éjszakáid, nagy megkönnyebbülésssel zárod le a dolgot. Most egy kicsit lazíts, hisz hétvége van, itt a nyár, találj olyan programokat, amelyek rólad szólnak és pozitív élményeket tartogatnak! Szép munka volt, büszke lehetsz magadra!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Kellemes csalódás ér a hétvége első napján, olyan hírt kapsz ugyanis, amire nem számítottál, ám annál jobb hatással lesz a közérzetedre. Mostantól nem kell aggódnod amiatt, miként legyen tovább, mert az élet megoldja a poblémát, és segít megszüntetni a bizonytalanságot. Amikor már azt hinnéd, veszendőbe ment minden, akkor derül ki, hogy tulajdonképp bármikor bármi megtörténhet. Most már nyugodt szívvel lélegezhetsz fel és adhatod át magad a nyári feelingnek!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
Kissé tanácstalan vagy, nem igazán látod az aktuálisan meghozandó döntésed következményeit, szeretnél minél kevesebb kockázatot vállalni, hisz az égő parázson futkározni nem épp a legbiztonságosabb manőver. Épp ezért szükséged van most arra, hogy leülj és hideg fejjel végig gondolod, merre kell indulnod. Bízz abban, amit érzel, higgy abban, hogy képes vagy a megfelelő taktikával elérni a célod. Nem lesz baj, de ne késlekedj, mert amit ma megtehetsz, nem érdemes holnapra halasztanod. Ha ugyanis nem indulsz el időben, jó eséllyel lemaradsz a nagy lehetőségről.
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Sok mindent kell szem előtt tartanod ahhoz, hogy mindenkit elégedetté téve, hibátlanul be tudj fejezni egy bonyolult feladatot. A nehézsége a részletekben rejlik, emiatt nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek az elején tűnt. Hisz hiába van meg hozzá a megfelelő tudásod és tapasztalatod, így is komoly akadályokat kell megugranod ahhoz, hogy sikerrel abszolváld a kihívást. Koncentrálj, ne hagyd magad kizökkenteni, mert minél inkább eltereled a figyelmed, annál nehezebbé válik a feladat elvégzése! Ez most a prioritás, mely mindennél fontosabb, s jó eséllyel a hétvégédet is fel kell áldoznod a siker oltárán!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Általában rendkívül görcsösen ragaszkodsz valamihez, amit kigondolsz, nagyon nehezen adsz lejjebb az elveidből, mindenáron szeretnéd ugyanis a saját akaratodat érvényesíteni. Így azonban nem biztos, hogy mindig el tudod majd érni a céljaid, hisz be kell látnod, hogy mindent nem tudsz egymagad befolyásolni. A siker érdekében tehát érdemes rugalmasabban kezelni bizonyos helyzeteket, kicsit nem árt néha lazábban kezelni a dolgokat, hiszen a benned lévő teljesítménykényszer miatt rengeteg csalódás érhet majd az életben. Itt a nyár, add át magad a felhőtlen élvezeteknek, a különböző görcsölnivalókon pedig ne görcsölj annyit!
NYILAS (november 23-december 21)
Egy elég kellemetlen helyzetben akad valaki, aki minden erőfeszítésével támogat, aki kiáll melletted és az igazadért harcol, ami rendkívül jóleső és megnyugtató érzés számodra. Légy azonban óvatos, hisz korántsem biztos, hogy nem minden rossz szándék nélkül áll mögötted, könnyen lehet, hogy a te ügyeden keresztül kívánja felhívni magára a figyelmet, ez viszont nemhogy nem jelent segítséget neked, egyenesen bajba is sodorhat. Ne dőlj tehát be mindenkinek, aki látszólag kiáll melletted, te csakis a saját érdekeidet képviseld, nincs ugyanis szükséged hol-mi bekiabálókra ahhoz, hogy érvényesítsd az akaratodat!
BAK (december 22-január 20)
Akkor válik bizonytalanná a helyzet, amikor már majdnem sikerült pontot tenned a jelenleg zajló ügy végére, ez azonban roppant módon kétségbe ejt, hisz nem tudod, miként tudnád megelőzni a kudarcot. Hidd el, ha sikerül elhessegetni a negatív gondolatokat és nem azzal foglalkozol, hogy miért nem megy simán a folyamat, sokkal inkább a megoldásra koncentrálsz, hamarabb fogsz tudni pontot tenni a dolog végére, mint azt gondoltad volna! Igyekezz tehát a lehető legnagyobb koncentrációval, minden zavaró tényezőt kizárva megtalálni a rendszerbe került porszemet és egyszer, s mindenkorra pontot tenni a dolog végére!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Noha hétvége van, téged mégis lefoglal egy elég égető probléma megoldása. Mivel azonban elég precíz vagy ahhoz, hogy megengedd a hibázás lehetőségét, így megfelelő koncentrációval végül sikerül pontot tenned a dolog végére. Hívd fel a barátaidat és szervezzetek közös programot, este pedig menjetek és bulizzatok egy nagyot, hisz ez a legjobb módja annak, hogy kiereszd a fáradt gőzt és csapj egy táncos, mulatós estét! Engedd meg magadnak, hogy a fáradt olaj távozzon belőled, hétvége van, mikor máskor tombolnál?!
HALAK (február 20-március 20)
Hosszú idő után végre úgy alakulnak a dolgaid, ahogy annak idején eltervezted, senki és semmi nem próbálja meg befolyásolni az életed és ez rendkívülien megnyugtat. Kicsit lejjebb eresztheted magad, lassíthatsz a tempón, pihenhetsz egy keveset, még nem ajánlott azonban előre innod a medve bőrére, amíg nem tudod magadénak a zsákmányt. Nézz körül, ne csak egyetlen dolgot láss magad előtt, próbáld észre venni az utadba kerülő, új lehetőségeket is! Véglegesen csak akkor zárhatod le a folyamatban lévő ügyet, ha olyan eredmény született, amely elégedetté és boldoggá tesz!
Hogy tetszett a cikk?
június 5
Egyre több a bizonyíték, hogy Shakirára újra rátalált a szerelem: nem akárkivel randizik
Szinte egy emberként akarja a világ, hogy annyi szívfájdalom és bánat után, Shakira végre révbe érjen és újra rátaláljon a szerelem.
19 év után fény derült a Bajos csajok legnagyobb rejtélyére: elszáll az agyad, ha megtudod
Ezt nem akarjuk elhinni!
Napi horoszkóp június 5.: a Szüzek kiállnak magukért, a Skorpiók nagy projektbe kezdenek
A csillagok a hét első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Négy komoly tabusértés, ha először kerültök ágyba
Izgatottan várjuk a harmadik (első? tizedik?) randit követő pillanatokat. Milyen szép is kéz a kézben felosonni egyikünk lakására, szép poharakba tölteni a vörösbort, meggyújtani a gyertyákat, romantikus zenére tenni tűt a lemezjátszón… pardon, youtube-on belőni azt, hogy When you say nothing at all. Az Évamagazin.hu cikke.
Heti horoszkóp június 5-11.: a Bikáknak érdemes a pihenésre is időt szánniuk, a Rákok a szervezettség hívei
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak bőven izgalmakat, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!